Banda: EXO
Páros: SeKai, KaiHun
Műfaj: yaoi, bromance, shounen-ai
Figyelmeztetés: fiú x fiú, csók, max trágár kifejezés
Megjegyzés: Nem találtam SeKait olvasni, ezért gyártottam én. És ez az első EXO ff tőlem:) ^^
Jó olvasást!c:
*Jongin/Kai szemszögéből*
Ha jellemeznem kellene a kapcsolatomat Sehunnal...pontosan nem tudnám megmondani.
Már debüt óta másképp viselkedek vele, mint a többiekkel.
Tény, régóta ismerem, mégis. Nem gondolom úgy, hogy a régi jó barátok így viselkednének egymással.
Pár éve még...sokat veszekedtünk. Mondhatni minden második szavába a másiknak belekötöttünk, szándékosan dobálóztunk a csúnya kifejezésekkel és sorolhatnám.
Kezdett a kapcsolatunk a banda rovására menni. Csak hogy ezt Joonmyun hyung nem hagyta szó nélkül. Akkor, abban a helyzetben olyan letolást kaptunk, amilyet én még életemben soha, még édesanyámtól sem. Elhangzott ott minden, és nem. Nem a tipikus hegyibeszédet mondta, hanem az igazságot. Akkor fájt. Beismerni azt, hogy hibáztam?! Én?! Kim Jongin?!
Sajnos, ezt jó viccnek fogtam fel. Ha most visszagondolok rá, a legvadabb álmaimban sem tartanám mókásnak az ott elhangzottakat.
Azon a bizonyos napon még tettünk magasról mindketten a leaderre és szavaira. Pedig nagyon kemény szidást kaptunk. Aztán...körülbelül egy hónappal később Suho megfenyített minket a főigazgatóval.
Kikellett békülnünk.
Ez volt a feltétel.
Sehunnal összelettünk zárva az egyik szobába.
Azt mondták, addig nem jöhetünk onnan ki, míg mindent meg nem beszéltünk.
Nehezen indultunk. Szúrkáltuk a másikat, ahol csak tudtuk. De a legfiatalabb meglepett. Felszólalt.
-"Miért csináljuk ezt? Semmi értelme..." - hangja, szavai csengenek a fülemben még mindig
Nyitottam szavaira. Elfogadtam a kezdeményezését. Leültünk, és normálisan beszélgetni kezdtünk. Bocsánatot is kértünk, és kibékültünk. Sírtunk is, és nevettünk is azon a délutánon.
Ott kezdődött minden.
Tudtuk, hogy mennyi közös van bennünk, és nem értettük, miért lettünk gonoszak egymással. Sehun szégyellte magát. Én is. Szörnyűek voltunk.
Viszont, a nagy sírás-rívás közben történt egy s más.
Egy ágyon ültünk szemben, később hanyatt dőltem, ő pedig mellkasomra feküdt. Simogatni kezdtem a hátát. Ő csak jobban bújt hozzám, míg egyszercsak felült, felém fordult, és időm sem volt megkérdezni, hogy mi a baj, ajkaimra tapadt, és megcsókolt. Nem volt kérdés; azonnal viszonoztam. Eszembe sem jutott a nemleges válasz.
Ott, és akkor nem folytattunk semmit -hiszen, nem is a mi szobánkban voltunk-.
De attól a naptól kezdve megváltozott a kapcsolatunk. Szinte csak együtt voltunk. Minden programot a másikkal szerveztük. Barátok lettünk újra. Szorosabban. Az első csókunk óta, csak egyre több lett. Naponta, minden órában. Furcsa nem?
Nem voltunk melegek, legalábbis nem tudtam róla, hogy azok lettünk volna. Csak...jól esett valakit érinteni úgy, ahogy másokat nem.
Bár a banda elől sokáig titkoltuk a kis viszonyunkat. Nem tudtuk, hogy hogyan tudnánk elmondani. Aztán egyszer azzal fogadott bennünket a csapat, hogy mikor akarjuk elmondani mi van közöttünk. Egy szóval: lebuktunk.
De talán jobb is volt ez így.
Szóval a viszony köztem és Sehun között úgy egy éve folyik és jól elvagyunk.
Viszont mostanában alig van időnk egymásra. Állandóan munka, munkahátán, próba, próbahátán. Félek, hogy megint megromlik a kapcsolatunk.
-A próbaterem nagy tükörfala lehűti testemet, épp úgy, ahogy Sehunét is.- Bekellett jönnünk táncot gyakorolni a Melonra. Ez van, ha valaki főtáncosi pozícióban áll.
Egy csókot hintek a mellettem elterülő dús ajkára, majd feltápászkodok, és ugrálni kezdek, hogy a szünet után visszalendítsem testem a munkába.
Mint mindig, az öt-hat órán át tartó táncpróba után átöltöztünk, és elindultunk haza. Késő van már, este nyolc. Mire hazaérünk éppen csak lesz időnk tusolni, meg enni valamit. Egymásra megint nem lesz öt percünk, hiába osztozunk egy szobán.
A dorm ajtaját halkan nyitottam ki, hogy ne zavarjam a már esetlegesen, fél kilenckor alvók társaságát. Már mindenki a szobájában van, csak mi vagyunk későiek. Mielőtt elmennék fürdeni, egy rövid csókot kezdeményezek a maknaeval, majd ott hagyom a konyhában. Az emeleti fürdőben gyorsan levetkőzöm,és beállok a zuhany alá. Elmerengek. Mi lehet köztem, és Sehun között? Nem normális dolog az, ha két férfi csak smárol, és ölelkezik. Még sem tudnám neki azt mondani, hogy szeretem. Pedig...talán így van.
Sőt...
Mégis, ha elutasítana, nem tudnánk folytatni a viszonyunkat sem. Abba viszont biztos hogy belebolondulnék.
Kiléptem a zuhanytálcából, és megtörülköztem, majd magamra vettem egy fekete alsót, szürke pólóval.
A mosdókagylóhoz sétáltam, és a fogkefét kezembe véve elkezdtem súrolni fogaimat.
A lefolyót bámultam, amikor két ismerős kar átkarolta a derekamat, arcát pedig nyakamba fúrta, szuszogásával csiklandozva bőrömet. Felsóhajtottam, majd hüvelykujjammal megsimogattam puha arcát, a tükörből bámulva fekete hajzuhatagát, és gyönyörű, éles állkapcsát.
-Mi a baj? -kérdeztem, szinte suttogva
-Hiányzol.
-Te is nekem. -halvány mosoly terült el számon...szeretem ezt az embert
Furcsa ezt kijelenteni így, holott még pár perccel ezelőtt lehet nem tudtam volna. Nem...nem jó szó a lehet. Biztos, hogy nem tudtam volna kimondani. De az előbbi kis gesztusa, másodpercek alatt megtudta változtatni a véleményemet.
-Van egy kis időnk?...Egymásra? -suttogott
Én csak bólintottam egyet, míg ő is elkezdett vetkőzni, majd fürdeni. Ez idő alatt befejeztem a fogmosást, összeszedtem a mai izzadt ruháimat, és összegyűjtöttem őket a kosárba. Lementem a konyhába, és egy kis ennivalót elővéve, elkezdtem enni. Újra gondolkodásba kezdtem.
Szeretem.
A kérdés, hogy vajon a szemébe megtudnám-e ezt mondani. Hiszen...ha belegondolunk mégis csak férfiak vagyunk. Akárki akármit mond, ha valaki egy vele azonos neműhöz vonzódik, kisebb sokkot kap, amikor beleég a lelkébe, vagy inkább az agyába a felismerés. Ha pedig már nem csak szimpla kötődés, hanem szerelem is felmerül az illetőkben...ideje komolyra venni a figurát. Bár...jelen esetben ki tudja, hogy a másik mit gondol?! Lehet hogy a háta közepére sem kívánna egy kapcsolatot.
És hiába keresem a jeleket. Ráfoghatom, hogy mostanában azért vörösödik el a csókjaimtól, vagy kezd dadogásba néha, mert szerelmes, és ugyanazt érzi amit én...félig sem lehetek benne biztos, hogy így is van.
Talán túlreagálom, talán csak egyszerűen kikellene mondanom a szemébe.
Talán, talán, talán. Mindig csak a talán.
Miért nem tudok bízni az érzéseimben?!
Baszd meg magad Kim Jongin! Ne csak a színpadon, és a videokban mutasd a magabiztos fiú képét.
Szedd össze magad!
Amikor hallottam az ajtó nyitódását, Sehunt vártam magam mellé, viszont nem ő érkezett.
Joonmyun.
-Mikor értetek haza? -halkan beszélt, kissé rekedtesen az álmosságtól
-Úgy fél órája. -felsóhajtottam, és elkezdtem összepakolni magam után
-Mi volt ez?
-Micsoda?
-A sóhajtás. Akkor szoktál ilyet csinálni, amikor valamin agyalsz. Ki vele! Mi van? -felhúzott szemöldökkel támaszkodott a szék támláján szeretett leaderem
-Sehun van...
-Sehun?
-Sehun...-szusszantottam
-Mi történt a maknaeval?
-Sz...szeret...-megakadtam; ugyan miért nem tudom kimondani?!
-Mit motyogsz az orrod alatt? Normálisan beszélj már Kai...
-Szeretem érted?! -kissé ingerülten kapta meg a választ, de semmi rossz véleménye nem volt
-Tudja?
-Nem. Szeretném neki elmondani, de félek.
-Ne félj! Csak rosszabb lesz! Megtudod te csinálni, csak akardd! Akarod?
-Akarom, de...
-Jongin! Jössz? -meghallottam problémám forrásának hangját, és összeszorult a gyomrom
-Megyek már is! -mondtam, úgy hogy meghallja, mégse kiabáljak
-Akkor hajrá! Nem áll semmi és senki az utadba! -Suho megveregette hátamat, és eltűnt a nappaliban...csak tudnám mit csinál ott
Megráztam a fejemet, és elindultam a lépcső felé, egyenesen a szobánkig.
Sehun már bent volt, épp bújt befelé az ágyba. Mellé ültem, le a matracra, és a fehér takarót felemelve alábújtam, de nem feküdtem le; hátamat az ágytámlának támasztottam. Hunnie a mellkasomra feküdt, és átkarolt. Lehajoltam hozzá, és összetapasztottam ajkainkat. Eredetileg rövidre terveztem a csókot, mégis hosszúra nyúlt, és szenvedélyesre. Nyelveink hevesen párbajoztak, míg a fiatalabb egyik kezével támaszkodott, a másikkal arcomat simogatta. Én is tenyerembe vettem fejét, és úgy húztam magamhoz közelebb. Testem fölülkerekedett az övén, így alattam helyezkedett el. Ujjai körbefonták karjaimat, szorosan kapaszkodva belém.
Félt. Pedig megígértem neki, hogy amíg csak nem akarja, nem erőltetek semmi többet.
Lassan váltam el a dús ajkaktól, még néhány puszival ellepve azokat.
Visszafeküdtem eredeti helyemre, Őt húzva magammal.
Nyakamba bújt. Olyan mint egy kiscica.
-Jongin...
-Hm?
-Szeretnék mondani valamit. -beharapta alsó ajkát, és pirulni kezdett
-És mi lenne az?
-Én sze...szeretlek téged Jongin.
Szívem óriásit dobbant, és ami először eszembe jutott, hogy minden, ami eddig talán volt, most megerősödött.
Azt hiszem...rajtam a sor, hogy bevalljam neki is, és magamnak is teljességgel az érzéseimet.
-Én is szeretlek Téged! -mosolyodtam el, és kisöpörtem néhány hajszálat a szeméből
-D...de...én nem úgy szeretlek, ahogy azt te gondolod. Én ...tényleg szeretlek. Szer...szerelemből.
-Tudom! Nagyon jól tudom! -vigyorom még szélesebb lett, ahogyan megláttam hatalmasra kerekedett szemeit- Szerelemből szeretlek Téged, Oh Sehun! -felemelve fejét, kezemet az arcán pihentettem tovább, hogy közelebb húzhassan magamhoz, és újabb csókot kezdeményezhessek.
Ez az első csók, amit, mint egy pár váltottunk egymással.
Köszönöm Joonmyun hyung...
Mire mennék nélküled...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése