Páros: VMin (V és Jimin)
Szereplők: BTS, Park Jihyun (Jimin öccse)
Műfaj: bromance, shounen ai (AU)
Figyelmeztetések: vér(?), homoszexualitás, enyhe depresszió
Korhatár: +13
Írói megj.: Kegyetlenül megszenvedtem ezzel a sztorival. Már majdnem megírtam végig, amikor kitörlődött az egész. Sebaj! Újra írtam:D
Remélem mindenkinek leesik, miért vannak kiemelve, amik kivannak.:)
Jó olvasást!^^
(AJÁNLOTT ZENE: Wings album)
Ismered azt az érzést, amikor földbetipornak?
Nem?
Tényleg?
Egész eddigi életemben, nekem sem volt szerencsém megismerkedni vele.
Pontosabban...huszonegy éven át.
De hogy minderről most miért beszélek!?
Eddigi éveim alatt, már nagyon sok lánnyal volt dolgom, de ebből körülbelül kettő volt komolyabb...ami alatt egy- két hetet értek.
De...mindegyik csak egyre vágyott. Addig jutottam el minddel, hogy megd...
Kielégítsem a vágyait.
Egyik sem akart többet, ellentétben velem...de...ezek a huszonegyedik századi lányok már csak ilyenek. Hülyeség az egész barátnő téma. Mire is számítottam!?
Viszont...amiért most erről beszélek.
Rengeteg, tömérdeknyi gyermekkori sebhelyem van.
Kiskoromban kikezdtek...kiközösítettek, nem utolsó sorban kövérnek neveztek.
-A szavak még mindig idegesítően csengenek a fülemben.
"Park Jiminnek soha sem lesz szerencséje ilyen kövéren..."-
Már akkor elhatároztam magamban, hogy amint elérem a megfelelő kort, elkezdek eddzeni, és olyan ember lesz belőlem, aki megfelel másoknak.
-Hiba volt...mostmár tudom, hogy az a lényeg, hogy magamnak megfeleljek.-
Ez az átkozott seb nem gyógyult be sohasem. Stigma az életemben.
Ahogyan teltek az évek, szépen lassan nőttem fel, elkezdtem az eddzést, és az önsanyargatást, önmarcangolást. Mert ez már annak számított.
Nehéz fizikai munkát végeztem, és napi szinten kerültem a konyhát...volt, hogy a helyiség közelébe sem mentem.
A szüleim teljesen kétségbeestek. Én is ezt tettem volna a helyükben.
Míg ők az éttermükben dolgoztak, és hozták haza a kajákat, én arra sem méltattam, hogy beleszagoljak.
Az öcsém is próbált a jó útra téríteni, de mindig csak elküldtem melegebb éghajlatra, mondván, kicsi még, nem tudja mit beszél, nem ért ehhez, ne szóljon bele az én dolgomba.
-Pedig nagyon is jól tudta, miről pampog nekem órák hosszat...okosabb volt nálam.-
Lekicsiztem, egyáltalán nem jogosan...hiszen csak két évvel vagyok nála idősebb.
Az egyik nap, amikor az iskolából hazaértem, szipogást hallottam a fürdő irányából. Nagyokat lépve siettem a célnak kitűzött szobához. A küszöbön megtorpanva elképedtem, megijedtem. Jihyun, az öcsém a kád szélén ült, kisírt, piros szemekkel, egy pengét szorongatva a markában. Alkarja karcos volt, csuklójából, a hófehér csempére csordogált le a vörös vér. Az ájulás határán álltam. Nem bírtam a vér látványát.
Vállamról leengedtem a hanyagul hátamra csapott hátizsákot, majd mellé ugrottam, és magamhoz öleltem törékeny testét. Ő is magához láncolt, és a karjából szivárgó vörös folyadék, a bőrömet szennyezte, marcangolta tovább.
Miért mondom azt, hogy szennyezte?
Azért, mert még a mai napig érzem magamon a szagát.
Miért mondom azt, hogy marcangolt?
Azért, mert tudom, hogy miattam ejtett sebet magán.
Akkor, azon a napon tettem tanúbizonyságot, ígéretet az öcsémnek, hogy nem fogom magamat sanyargatni.
Ekkor körülbelül tizenhat-tizenhét lehettem.
Fokozatosan szoktam vissza a normális étkezésre, és csökkentett óraszámban vettem eddzéseket.
A gimnázium utolsó évében...sok minden történt.
A lányok omladoztak utánam...
Leginkább a testem után. Hiszen...bicepsz, és kockahas. Ez a két fogalom mindent elárul azt hiszem. Ők erre vágytak, ami nekem égette a fantáziámat, és tetszett, hogy utánam koslattak.
A bandámmal inni jártunk, bulizni, és még több csajt felszedni, egyéjszakás kalandokra.
És ez még mind csak a kezdet volt. Elveszett az utam...elvesztettem önmagamat.
Ekkor ismertem meg Taehyungot, aki mint egy fordulópont lépett be az életembe.
Mikor csatlakozott hozzánk, kikezdtük, kiközösítettük...bántalmaztuk.
Csak azért mindezt, mert nem bulizott, piált, hanem tanult, és segített otthon. Számunkra ez nem volt normális dolog.
Ennek ellenére ő nem volt olyan velünk, mint amilyenek mi vele
És amikor sziven ütött a felismerés, a mellkasom feszülni kezdett, és magamba fordultam.
Átestem azon, amin most ő. Tudom, hogy mit érez, és senkinek sem kívánnám azt a szörnyűséget.
Mint mindig, öcsém érezte, hogy nincs rendben valami. Panaszkodtam neki, mint egy kisgyerek, holott ezt neki kellett volna megtennie.
De Jihyun nem utasított el.
Segített.
Taehyungtól bocsánatot kértem, és felhagytam a legjobb barátaimmal, csak hogy megváltozzon az életem, és jobb legyek. Ez pedig Tae mellett minden bizonnyal sikerült.
Nem hagytam abba a bulizást, inkább csak csökkentettem a mennyiségét. Átvettük egymás szokásait:
Ő néha eljött velem inni, fiús estét tartani, én pedig többet tanultam, jobb tanuló lettem, és segítkeztem otthon, családi életet folytattam.
Jó érzés volt.
Jó lettem.
És láttam a szüleimen is, hogy milyen boldogak, milyen büszkék rám.
A ballagásunk után továbbtanultunk. Két külön helyre mentünk. Eleinte nagyon rossz volt, nem érezni a közelségét, de a kapcsolatot tartottuk. Mindez egy évig működött tökéletesen.
Másodévesként már nem voltam a legkisebb, kidugtam a fejemet a csigaházamból, és visszatért az az énem, ami Taehyung előtt uralkodott. A közeli bárokba mentem inni napi szinten, mint egy undorító alkoholista. De hiszen...az is voltam. Ez már sajnos függőségnek ért fel.
Napi szinten szedtem fel valakit, és vittem a kollégiumba. Még külön szobát is fizettem az ilyen alkalmakra.
Az egyik este, amikor készülődtem a programjaimra, az előttem álló üveglapra néztem.
A tükörkép, ami visszaköszönt rám borzasztóan festett. Karikás szemek, beesett arc. Hirtelen megkapaszkodtam a mosdókagyló szélében, de késő volt. Lábaim feladták a szolgálatot, és összeestem. Sírtam...zokogtam. Visszaváltoztam azzá, akivé már soha többé nem akartam.
Aznap éjszaka határoztam el magam. Ott hagytam a Szöul-i, fényűző egyetemet, és hazaköltöztem Busanba, hogy ott járhassak főiskolára.
A szüleim is nyugodtabbak voltak így, és én is próbáltam visszafogni magamat.
Bár eljártam csajozni, csökkentettem az elfojthatatlan vágyaimon.
A suliban is fűztem egy lányt, de mivel vele nem jött össze, kudarcként felfogva továbbálltam.
Pedig az a lány sokat jelentett nekem.
Miatta íratkoztam be táncórákra is. De ha belegondolok. Nem bántam meg.
Fülembe ültették a bogarat.:
Az egyik nap amikor hazaértem, meghallottam, hogy a Big Hit Entertainment castingot rendez egy új banda alapítására.
Álmodozni kezdtem.
-Újra lejátszódik fejemben a szituáció, öcsém bíztató szavai:-
"Csak menj el! A hangoddal üveget lehetne törni, a tánctudásodról pedig nem is beszélve. Biztosan sikert aratnál! Csak próbáld meg! Bánni fogod, ha nem teszed meg!"
Meggyőzött...mint mindig.
Elmentem a meghallgatásra.
Remegő lábakkal álltam a teremben az ügynökség vezérigazgatója, Bang SiHyuk, és a debütáló fiúcsapat két menedzsere előtt.
Az egyik kedvenc zenémmel indultam neki a megpróbáltatásnak.
Taeyang, Ringa Linga című dalát vittem. Példaképként tekintek rá, és azzal a bizonnyal vittem ezt a számot, hogy segíteni fog.
A műsorom után várakozásom során többször is rápillantottam egy ismerősnek tűnő személyre, de aztán már nem érdekelt. Nem törtem magam a lehetetlenen.
-A beválogatás pillanata újra lejátszódik szemeim világa előtt...mosolyora késztet.-
"Először is! Gratulálok minden jelenlévőnek, és köszönjük a részvételt! Mint tudjátok, hét személyt fogunk csak kiválasztani a hatvan-hetven fiúból. Tudnotok kell, hogy a szempontok nem valami ördöngős pontok voltak.
Kisugárzás, és képesség. A két dolog, aki elengedhetetlen a jó munkához, és a kapcsolatteremtéshez.
A hét fiú pedig, akik a BigHit új debütáló bandájának tagjai lesznek a kitűzött feltételeknek megfelelően: Kim Nam Joon, Min Yoon Gi, Jung Ho Seok, Kim Seok Jin, Jeon Jeong Guk, Park Ji Min és Kim Tae Hyung. Kérlek titeket lépjetek előre, a többiek pedig hagyják el a termet.
Gratulálok nektek! Ti lesztek a kiadó új fiúegyüttese.
Ti lesztek...a Bangtan Sonyeondan."
-Végig cseng az igazgató összes szava a fülemben, és kiráz a hideg.-
Abban a pillanatban nem tudtam volna leírni az érzéseimet. Örültem a sikeremnek, de...a név. Miért nem ismertem fel. Miért!? Hitetlenül állítottam a hamis dolgokat. Ő pedig csak megveregette a hátamat, és rámmosolygott.
Nem tudtam pontosan mit éreztem. Csalódtam magamban amiért ennyire elfelejtettem azt, aki átsegített oly sok mindenen.
A debütálásunk után sem változtak a rossz szokásaim. Taehyunggal nem akartam szoros kapcsolatot kialakítani, és a mai napig nem tudom, hogy miért.
Ugyanúgy eljártam inni, bár kevesebb mértékben.
Ugyanúgy összefeküdtem nőkkel, de csak egy dolog miatt.
Mind azt ígérte, hogy több leszek számukra egy egyéjszakás kalandnál.
Hazudtak...egy átkozott hazugság áldozatává váltam.
Szétestem teljesen. Olyan volt az egész, mintha összebeszélt volna az összes lány ellenem.
Tévedek...ez így is történt. Összebeszéltek rólam mindenfélét. Tudták, hogy minimálisan változtam, tudták, hogy kapcsolatot szeretnék, és így vertek át.
Az egész banda rossz véleménnyel volt rólam, nem akarták, hogy hozzájuk tartozzak. Kivéve egyetlen személyt. Taehyung volt az.
Neki sírtam el a bánatomat.
Olyan szintű törődést kaptam tőle, amit még a Mama sem adott meg nekem.
Hála neki, rájöttem a másságomra is. Minden lány bajt, bánatot, gyalázatot okozott. Egyedül ő értett meg, és próbált segíteni öcsémen kívül.
Szörnyű ember voltam...
Mint a fiú aki találkozik a gonosszal.
És ebben a játékban, én voltam a fiú.
Taehyung pedig mint egy angyal szárnyak nélkül. Ő volt az ébredés, a felvilágosodás sötét kis világomban. Hozzá fűződik az első szerelem is. Az első szerelmemnek mondhatom.
És amikor ezt elmondtam neki!?
Nem távolodott el tőlem, nem fordult el. Mellém állt, segített, és jó útra térített. Segített megtalálni az utamat.
Időt kért. Gondolkodott a kapcsolatunkat illetően. Én pedig türelmesen, és hűségesen vártam.
Az életemről, valómról illetően ekkor változott neg a banda véleménye. Büszkék voltak rám, és összekovácsolódtunk. Megfejtették az életemet, mely olyan volt mint egy titkosírás negyedik része, fokozata. Nehéz, bonyolult, de a végén szép.
Tae végül díjazta a közeledésemet, aminek az lett az eredménye, hogy mint első szerelem, teljesült a vágyam.
És...jelenleg is boldogak vagyunk.
Nem volt több ivászat, koslatás, más felé kacsintgatás, és depresszió. Megtanultam az élet lényegét!
Egyszer élünk, és ne a rosszat használjuk fel erre a csodás létre.
-Jimin...-hallom meg mély hangját, amint én fejemet az ölében pihentetem, ő pedig az ágy háttámlájának dőlve simogatja a hajamat
-Mondjad. -mosolyodom el csukott szemmel
-Amikor castingon voltunk...tényleg nem ismertél meg?
Sóhajtottam. Néha felidézzük a múltat...nehezen viselem.
-Nem tudom. Éreztem, hogy te vagy az, de hitetlenkedni akartam. Makacsoskodtam. -néztem szemébe
Pár perc telt el néma csöndben.
-Tae...
-Hm!?
-Sajnálom.
-Micsodát?
-Mindent...mindent amit veled tettem. Szörnyű ember vagyok.
-Jimin ez már a múlt.
-Sosem fogom magamnak megbocsájtani ezeket...
Felültetett, majd maga felé fordított.
Megsimogatta arcomat, rámvillantott egy döglesztően szép mosolyt, és lassan a lekonyuló ajkaimra hajolt, hintve rá egy apró, édes puszit.
-Tudod mi a fontos...
-Még több jó napért való reménykedés! -mosolyodom el
-Így van! -kuncog, majd újra betámadja ajkaimat, elmélyítve a csókunkat.
Végül...amivel jellemezni tudnám az életemet, nagyjából ennyi:
Vér, verejték és könnyek. Emellett pedig a boldog folytatás.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése