OS: A boldogító szeretlek!

Műfaj: HETERO

Szereplők: Cha BoRa (OC, a képen Bora van a SISTARból) , Park JiMin, Im Yoona, Jang GeunSuk, Jung HoSeok

Figyelmeztetés: obszcén / trágár kifejezések

*BoRa szemszögéből*

Ami jellemzi a mindennapjaimat?
Hm...nehéz kifejteni. Az a két szó biztos, hogy gyűlölet, és szeretet. Milyen érdekes...pont két ellentétes szó, kifejezés,érzés, mégis az én életemben nagy szerepe van, és összefüggnek.
De hogy miért?
Hosszú történet, de az utcán barangolva nagyon szeretek magamban ilyeneken elmélkedni...
Szeretem a múltamat vesézni, boncolgatni.
Talán agyi sebésznek kellett volna mennem, nem pedig zenésznek.
De inkább ne is tereljük a szót...
A nevem Cha BoRa, és huszonegy éves vagyok. Jelenleg a BigHit Entertainmentnél szorgoskodom, mint ének-és tánc "szakos" gyakornok. Szeretem végezni a munkámat nagyon, hiszen rengeteg barátot szereztem.
A családom messze él tőlem, mégis közel vagyok hozzájuk...csak nem a vérszerintihez. Mondhatnám úgy is, hogy a baráti köröm egyenlő a családommal. A nevük pedig...BTS.
Igen. Egy világszerte ismert banda tagjaival lógok nap mint nap az ügynökségen, ha nem próbálok, vagy tanulok...és persze ők sem koncerteznek vagy dolgoznak.
A bandatagok közül mindenkivel nagyon jól kijövök, mégis egy személy van, akinek az egész életemet elregéltem, és ez így is marad, nem fogja más megtudni.
Jimin...
Ah...a legjobb barátom egész életem során ő volt. És azt vettem észre, hogy a fiúkkal sokkal jobban kijövök. Hogy ez miért van?
Csupán annyi az egésznek a lényege, hogy a legjobb barátnőm, Yoona egyik napról a másikra ott hagyott, mert a barátjának hitt azzal kapcsolatban, hogy én ráakaszkodtam, és egy bárban lekaptam.
Mekkora trágya emberek élnek a Földön...eszméletlen.
A szomorúbb az az, hogy Yoona neki hitt, nem pedig nekem, akivel egész eddigi életét leélte...
Addig a napig, kicsi korunk óta együtt jártunk mindenhova. Ovi, suli, nyári meló.
De ez megtört. Én próbáltam vele elhitetni, hogy ne GeunSukra hallgasson, hanem rám, de elég naiv lett az utóbbi években, hála ennek a világi köcsögnek.
Befolyásolta a barátnőmet, a "lelkitársamat", akivel anno még mindent meglehetett beszélni, és rusnyán ellenem fordította.
Viszont ha ez nem történik meg, oda a lehetőség, hogy zenész tanonc legyek.. Akkor nem találkozhattam volna a legeslegjobb fej srácokkal, az új családommal. A Bangtannel.

Ilyeneken elmélkedni a legjobb, egy hűvös, téli délelőttön. A szél lágyan fúj, éppen annyira, hogy még csak a fák kopasz ágait sem rezdíti meg. Kellemes érzés töltött el.
Cipőm orrára feltorlódott egy kis hó, amit igyekeztem lerugdosni magamról, kisebb-nagyobb sikerrel, majd tovább mentem az ügynökség irányába.
Amikor egy piros lámpát kaptam megálltam, és elővettem a telefonomat, hogy rápillanthassak, kaptam-e egy értesítést, üzenetet.
Mintha csak egy megérzés lett volna...
Jimin feje "vigyorgott" a kijelzőn, miszerint egy üzenetet küldött.

Hol vagy már?

Mindjárt mennünk kell próbálni, és még nem öleltelek meg ma.

Anélkül semmit sem fogok érni. Ugye nem akarsz velem kicseszni? :'(

Felnevettem ezen a kis hülyén. Ő is pont annyira ragaszkodik a reggeli üdvözlésünkhöz mint én. Nem véletlen, hogy legjobb barátok vagyunk.

Elgondolkodtam rajta, hogy húzzam az agyát, vagy inkább nyugtassam le, hogy egy saroknyira vagyok. Végül az utóbbinál döntöttem, mert éreztem, hogy már nekem is szükségem van rá.

Perceken, vagy inkább másodperceken belül ott vagyok!

Nyugi! Nem engednélek be próbára az ölelésem nélkül. ;)

Akkor jó! Már kezdtél megijeszteni!

Yey! Látlak az ajtóban!

-Na ne mondd! -nevettem fel, amint beléptem, ő pedig hozzám rohant, hogy karjaiba zárhasson

-Boraaaaaaaaaaaaaaaaaa! -nyújtotta el nevemet, én pedig próbáltam hátrálni, hogy ne legyen csurom víz a kabátomtól, de már késő volt

-Neee! Jimin! Vizes lesz....-haraptam el a végét, és kijavítottam magamat- lettél....

-Nem zavar. Egész reggel erre vártam. -dünnyögte nyak hajlatomba fúrva a fejét.

Átkaroltam fél kezemmel nyakát, a másikkal pedig a hátát simogattam.

Annyira édes ilyenkor...mint mindig. De ilyenkor különösen. Melegséggel tölt el az érintése. Néha eszembe jut, hogy egy barát miért is érez ilyeneket, ha tényleg csakis és kizárólag baráti kapcsolat van közöttük. Végül mindig arra jutottam, hogy csak jólesik a törődés.

Viszont amikor elvált tőlem, nem rohant el, mint ahogyan szokott is mindig. Mélyen a szemembe nézett, és egyre jobban közeledett az arcom felé. Megrémisztett.

Kérdőn néztem rá, hátha észreveszi zavaromat, de nem.

Nem tágított. Szinte már csak egy-két centi választott el bennünket, pontosabban ajkainkat. Éreztem, hogy tennem kell valamint, mielőtt megtörténik az amire nem számítok.

Karjaim még mindig nyakát ölelték, az ő keze pedig, a lehető leglágyabban védte oldalamat.

Mikor kicsit oldalra döntötte a fejét, és húzni kezdett teste felé, rögtön fogtam magamat, és a nyakába ugrottam, kitérve arca elől.

Visszaölelt, de érezhető volt, hogy nem erre számított. Nagyon nem.

Hajamon végig simította tenyerét, én pedig szemeimmel a mellettünk lévő falat vizslattam. Mélyen lélegeztem be az illatát, majd hamarosan engedtem szorításomon és elengedtem.

-Khm...-színleltem köhögést- Én most azt hiszem megyek...m...már biztosan vár rám a tanár.

-P...persze-persze, menj csak. Majd még találkozunk ma. Ne feledd a tánc próbát! Korrepetállak ma is!

-Oké! -intettem, és elviharzottam mellette

Ez meg még is mi a fene volt? Komolyan megakart csókolni? Park Jimin?

Miért? Semmi jele nem volt, hogy tetszenek neki, vagy barátságnál egy hajszálnyival is többet érezni...

Vagy...vagy mégis?

Lássuk csak. Az utóbbi időben egyre többet puszilt meg az arcomon. Kicsit mindig a szám felé hajtott, közeledett. Aztán múlthéten amikor megölelt, lejjebb csúsztatta a kezét. Az állát gyakran pihenteti a vállamon, nagy levegőket véve. Piszkálja a hajamat, és simogat. Aranyosan bánik velem, becézget, és minden időknél jobban közeledik.

Nos...azt hiszem ez elég indok arra, hogy rájöjjek.

-Te jó ég! Én tetszem Jiminnek! -gondolkodtam hangosan, amikor belépett az ajtón J-Hope- Vagyis. Nem tudom miről beszélek -ráztam meg fejemet rá nézve

-Öhm...ami azt illeti. Nem sokat tévedtél Bora...-vakargatta meg a tarkóját

-Miről beszélsz? -ráncoltam homlokomat

-Nem tetszel Jiminnek. -ült le mellém az egyik székbe

-Huh...Hála az Istennek!

-Hanem szerelmes beléd!

-Mi van?

-Jól hallottad...nem mondom ki többször. -emelte fel kezét védekezésképp

-Hobi...ugye csak viccelsz velem.!?

-Ilyen témában soha, senkivel! -rázta meg fejét- Inkább arról beszéljünk, hogy neked milyen érzéseid vannak.

-Összezavarodtam...-sóhajtottam- Jimin nagyon helyes, vicces, aranyos, kedves srác, és nagyon szeretem mint egy barátot...de nem tudom magamat elképzelni vele.

Hoseok az ujjával játszott míg én lelkiztem neki, és helyeslően bólogatott, majd szóra nyitotta száját.

-Holnap szerelmet fog vallani.

-Mi a...? -dülledtek ki szemeim

-Ma reggel mondta míg még nem voltál itt. Holnap az ének próbátokon.

-Aigooo...ez nem lehet igaz. Nem tudom elhinni.

-Csak...ne légy vele túl visszautasító! Rettenetesen összefog törni még így is.

-J-Hope! Muszáj még ragozni, továbbra is? Így is eléggé frusztrált vagyok. -kiabáltam, holott nem érdemelte meg

-Ne rám legyél mérges...

-Hahh...sajnálom...csak. Ez annyira hirtelen ért. Annyira zavaros minden.

-Egy éve harcol érted...de most jött el az a pont, hogy nem bírja tovább.

Kezembe temettem arcomat, és sírni kezdtem. Hope rögtön jött, és segített, próbált vigasztalni, míg meg nem nyugodtam, és el nem mentem az énekórámra.

Minden egyes hangnál, amit kikellett volna énekelnem elcsuklott a hangom.

Ez nagyon nem jókor jött. Nem sokára debütálok, jön a vizsgám, és nem tudok koncentrálni.

-Jól vagy, Bora? -kérdezte tanárom

Bólintottam, és folytattuk az órát, de mivel nem ment valami jól, mondhatni rémesen teljesítettem, felmentést kaptam a mai napról.

*Három órával később*

Délután négy van, és már itt kellene lennie Jiminnek a tánc korrepetálásomon.

Mint mindig, késik, hiszen ők is próbálnak, de jelen esetben nem várom. Nagyjából lehiggadtam, ugyanis nem vagyok egy kislány már, feltudom fogni a dolgokat, hiszen muszáj megértenem. És még amúgy is van időm holnapig gondolkodni.

A földön ültem, és a cipőfűzőmmel babrálva gondolkodtam, amikor benyitott Ő, és ledobta a táskáját.

-Bocsi, hogy késtem...megint. -magyarázkodott- De látom átöltöztél, szóval kezdhetünk is. Bemelegítettél már?

-Igen. -válaszoltam tömören

Felvonta szemöldökét, de nem rágódott túl sokat szótlanságomon, elkezdtünk táncolni.
Rengeteget tévesztettem, amiket mind ki is javította. Volt amikor leguggolt, megfogta a lábamat, és "elvégezte" vele a mozdulatot.
Elmehetett volna tanárnak is...

Ám amikor már mindketten úgy gondoltuk, hogy menni fog, teljes tempóban kezdtünk el táncolni. De az egyik mozdulatnál rosszul fordultam a koreográfia végénél, és egyenesen beleütköztem Jiminbe. Ha nem kap el, a földre esek hatalmas erővel.

-Öhm...izé...köszi. -dadogtam össze-vissza

Még mindig tartott a karjaiban, és mélyen vizslatta étcsoki barna íriszeimet. Néha tekintete lesiklott ajkaimra, én pedig beharaptam azokat.

Megfogja tenni. Annyira érzem. Miért nem tudott holnapig várni?

Szabad kezével kisimított egy-egy rakoncátlan tincset a szememből, és az arcomat érintve kezdett egyre jobban közeledni.

Idő közben felhúzott álló pozícióba, és rátapasztotta mindkét tenyerét arcomra.

Végül, addig közeledett, míg ajkaink egymáshoz nem értek. Egy ideig csak ott tartotta rajta sajátját az enyémen, majd a lehető leglassabban mozdította meg.

Megcsókolt. Tényleg megcsókolt. És a legdurvább az egészben, hogy élveztem.

Résnyire nyitottam szét ajkaimat, Ő pedig azonnal kapott az alkalmon. Viszonoztam csókját, és mindketten vadabb mozgásba kezdtünk. Karomat a nyaka köré fontam, Jimin pedig még mindig arcomat fogta.

Nagyon romantikusnak hatott az egész kis incidens, mely alig tartott két percig, mégis össze voltam zavarodva teljesen. Az érzéseim kavarogtak.

Egyik részem, mintha a csók hatására száznyolcvan fokos fordulatot vett volna, és szerelembe esett volna másodperceken belül, míg a másik nem tudta hova tenni a dolgot. Viszont nem volt olyan részem, mely ellenkezett volna a kapcsolat kezdete ellen. Talán csak az agyam. Viszont az nagyon erősen.

A csókot befejezve, még apró kis puszikat hintett dús ajkaival számra, amit talán még jobban élveztem, mint nyelveink párharcát.

Annyira óvatosan, és gyengéden ért hozzám...eltudtam volna olvadni kezei között.

De amint kinyitottuk szemünket, és szembe kerültünk a másikkal...

Könny szökött a szemembe, kibújtam fogása alól, és kiszaladtam a teremből.

-Bora! -hallottam meg nevemet, majd lassacskán egy kezet a csuklóm köré fonódva

-Engedj elh....kérlekh. -szuszogtam

-Beszéljük meg! -kérte

Nem válaszoltam, csak sarkon fordulva követtem vissza az előbbi helyszínre.

Törökülésbe helyezkedtem a földön, ő pedig mellém telepedett. Kezemet ölébe vette, és elkezdte simogatni.

-Bora...

-Tudom, hogy szerelmes vagy belém! -hajtottam le fejemet
Tisztára, mint két tini....

-Honnan?

-Szerinted nem jöttem rá? -hazudtam

Nem fogom bemártani J-Hopeot...

-Sajnálom, én csak...

-Nem tehetsz róla...nem parancsolhatsz az érzéseidnek. -mondtam komoran

-És...te...

-Nem érzek barátságnál többet Jimin! Tetszett amit itt csináltál velem, hogy ilyen gyengéd, és kedves voltál, de képtelen vagyok elképzelni magunkat.

-Akkor csak próbáljuk meg.

-Nem Jimin...nem vagyok rá képes!

-De veszíteni nem veszítenénk vele semmit sem...lehet hogy összejöhetne még!

-Nem! Azt mondtam, hogy NEM! -emeltem ki az utolsó szót- Mi nem világos ebben?

-Semmi... -állt fel mellőlem, kezemet elengedve, és kisétált

Amint eltűnt, hangos zokogásba kezdtem, mire Hobi jelent meg.

-Bora! Mi történt?

Megráztam a fejemet. Képtelen voltam bármit is mondani.

-Jimin?

Bólintottam, és próbáltam helyre tenni az érzéseimet, hogy Hoseoknak majd elárulhassam azokat.

Körülbelül negyed óra után tudtam normálisan megszólalni, és lenyugodni, így mesélni kezdtem. Türelmesen hallgatott, és ült mellettem, míg a végére nem értem.

-...megcsókolt, és visszacsókoltam. Fogalmam nincs miért. De annyira jól esett. Annyira törődő volt. Hasonlóan hatott bennem, mint dílernek a drog, vagy mint ittasnak az alkohol. Teljesen lerészegített csupán ez a pár perc érintkezés is. -magyarázkodtam

-Bora! Te is szereted! Vedd észre! Világosulj fel egy picit! Ne legyél ennyire kis buta! Ha hallanád, és látnád magadat külső megszemlélőként. Sugárzik rólad, hogy beleszerettél! -kuncogott fel a végén

Lehet hogy igaza van...de én képtelen vagyok elhinni.

-Időre van szükségem!

*Egy hónappal később*

Mindennap úgy léptem be az ügynökségre, hogy nem fogadott hatalmas örömmel senki. Mintha újonc lennék, és mindenki gyűlölne. Persze Hopeval rendszeresen beszélgettem, aki mindig elmondta, hogy nyissam fel a szememet, mert Jimin nagyon szenved.
Teljesen összetörtem a szívét...

Időközben már beláttam, hogy igenis belezúgtam a legjobb barátomba, de nem akartam tudomást szerezni róla.

A korrepetálások úgy zajlottak, mintha csak a tanárom lenne, én pedig egy haszontalan diák.

Bejött a terembe, köszöntünk tisztes távolból, eltáncoltam a koreot, ő megmondta, hogy hol javítsam ki, megcsináltam, és elmentünk, természetesen külön irányokba.

Ebből álltak a mindennapjaim.

Viszont az egyik nap, amikor mentem volna hazafelé, J-Hope megragadta a karomat, és betuszkolt a próbaterembe. Mielőtt beléptem volna, egy "Hwaiting"-et engedett el, amit nem értettem.
Talán a táncra gondolt?

Biztosan nem fogok ma már gyakorolni.

Viszont mikor oldalra pillantva megláttam Jimint, aki épp a telefonjából nézett fel, megrémültem.
A kis...ezt direkt csinálta.
Bora! Innen nincs visszaút!

Ha azt mondom neki, hogy Hopie belökött ide, elég hülyén fog hangzani, szóval megkell tennem a legnagyobb lépést.

-Beszélhetnénk? -kérdeztem halkan, mire csak ledobta mobilját az asztalra és rám nézett

-Nekem Yoongit kell korrepetálnom. J-Hope hyung küldött hogy itt lesz, de még várok rá, szóval...

-Engem is J-Hope küldött...-hazudtam
Mondjuk ha úgy nézzük...

Felvonta szemöldökét, és felállt. Elakart menni mellettem, de megragadtam a karját. Visszahúztam, és olyan lendülettel közeledett, hogy túl közel került arcomhoz.  Egy üveglapot is nehezen csúsztattak volna be szánk közé.
Megrémültem, de tudtam a dolgomat. Gyors tempóban kezdtem közeledni, még jobban, és ajkainkat összetapasztottam, egy hirtelen mozdulattal.

Mintha megrémült volna, hátrébb hőkölt, de aztán egy aprócska mosoly terült el arcán, és visszacsókolt.

Lassan mozgattam párnácskáimat az övéin, míg be nem jutott a számba, és érzékien nem kezdtek el nyelveink táncolni.

Hevesen faltuk egymást, kezemet felvezettem tincsei közé. Ő karjait derekam körül pihentette. Semmi másra nem gondoltam akkor, csak arra, hogy mekkora egy barom voltam, amikor azt mondtam neki, hogy nem...hiszen már akkor is szerettem. Csak nem tudtam bevallani senkinek sem. Még magamnak sem.

Most is, mint körülbelül egy hónapja, ugyanolyan lágyan csókolgatott. Olyan érzés ölelt fel, mintha most több érzéssel csókolna, jobban törődne velem. Talán érezte, hogy most minden összejöhet. És ezt jól is gondolta.

Amikor hosszas percek után, kínok között elváltunk egymástól, beharapott ajkakkal álltam vigyorgó alakja előtt.

-Ez meg mi volt? -mosolygott

-Egy csók.

-Na ne mondd.-forgatta meg szemeit- Akkor úgy kérdezem, hogy mire véljem?

-Tekintsd úgy, hogy ez egy "Igen"-t helyettesít.

-Igen?

-Igen. -kuncogtam- Szeretlek, Jimin!

-Oh...ez volt a "boldogító szeretlek"? -simogatta meg arcomat

-Igen! -nevettem fel a szóismétlésemen

-Én is szeretlek, Bora!

-Mindennél jobban! -hunytam le szemeimet, és átöleltem -Többet nem szabadulsz tőlem!

-Nem is akarok!