Threeshots; SugaMin/YoonMin 3/3

*Pár héttel később*

Azóta a mondat óta nem szóltunk egymáshoz.
Ezt nem úgy kell elképzelni, hogy reggel köszöntünk, és a nap további részében kerültük egymást, hanem úgy, hogy a szó legnemesebb értelmében nem mondtunk semmit a másiknak.
Nem volt reggeli, rekedtes hangon történő, aranyos üdvözlés, sem ölelés.
Nem készültünk együtt próbákra, és azokon nem segítettük a másikat. Nem heveredtünk le a táncterem falának tükre előtt a földre, fejünket az üvegnek támasztva, hangosan lélegezve, a több órás pattogás után. Nem mentünk el együtt tusolni, sem öltözni, sem vásárolni.
Az volt az utolsó közös programunk.  Amikor...amikor megcsókolt a metró oldalának szorítva. És az az este...az este, mikor utoljára érezhettem forró ajkait, az enyéimen. Akkor tepert le legutoljára. És végül...akkor mondta el, hogy nem lehet közöttünk semmi.

Fejemben előtörő gondolataimra, szemeim elhomályosodnak, és immáron a mai délelőtt folyamán harmadjára itatom a térdemet borító anyagot, nedves, sós könnyeimmel. Látószerveim alja vörös, duzzadt, a sok sírástól.
Ami azt illeti. Számomra ez egy rituálévá vált.
Minden nap, ébredéskor, reggeli után, ebéd után, próba előtt, szünetekben, és alvás előtt.
Jiminnek pedig, az elmúlt időszakban, ugyanezeket a jeleket fedeztem fel. Egyre többet zárkózik el, egyre kevesebbet nevet, vagy egyeltalán mosolyog, a szemei pedig vörösek.
De vajon miért?
Elkezdtem kombinálni a dolgokat.
Talán meggondolta magát?
Az érzéseit rendbe tette volna?
Lehetetlen.
Ismételten csak azt helyeztem előtérbe, amit én gondolok jónak, fontosnak.

Még jobban előtört belőlem a zokogás, és nem tudtam befejezni.
-Yoongi! Ebéd! -kiabált a legidősebb, emeleti szobámba
Nem adtam semmi jelet...nem tudtam.
Csak folytattam az előbb elkezdettet. Az való nekem.

Körülbelül öt perc telhetett el, mikor három hangos kopogást hallottam ajtómon, amit Jin készségesen "felszakított", és ráncigált le az ágyamról. Egy szót sem szólt, csak húzott maga után.
Éppen a lépcsőhöz értünk, amikor akaratlanul is Jimin ajtaja felé néztem, ahonnan Nam jött ki, szintén cibálva magával a maknae line legidősebbik tagját.
Nem értettem, de nem is akartam.
Jin leültetett, elém téve a friss, forró ételt, majd egy orrfújás után kezdtem az evészetbe. Egy percig sem néztem fel, szokásomhoz híven.
-Yoongi....Jimin...miért teszitek ezt msgatokkal? Jöjjetek már össze az ég szerelmére! -csattant fel Jungkook
Elegem lett. Felálltam, ott hagyva a bandát, és feltrappoltam a kis vackomba, követve a példámat Jimin is, ugyanis hallottam egy hangos ajtó csapódást mellettem.
Felfeküdtem ágyamba, és ismét sírni kezdtem...de ekkor elaludtam.

  Folyópart. A fák lengén hajladoztak, hol jobbra, hol balra.
Én az alatta pihenő padon ültem, egy személynek az ölében. Fejemet nyakába fúrtam, kezemmel átkarolva nyakát. Ő lágyan simogatta hátamat, védelmezően. Mintha a legértékesebb, legtörékenyebb porcelánból állna testem, úgy védelmezett. Éreztem a tapintásán.
Ujjaimat felvezettem a hajába, arcomat szembe fordítva az övével. Lassan közeledtem irányába, míg az ajkaink nem találkoztak, és kezdtek egy szenvedélyes párbajba, nyelveinkkel babonázva.
Boldog voltam.
A körülöttünk lézengő emberek, megvető pillantásokat intéztek felénk...de tettünk rá magasról. Csak éltük az életünket, ahogyan szerettü k volna, együtt.  És szerettem ezt az egész helyzetet is.

Lassú rázogatásra ébredeztem. Két puha kéz simított végig karomon, én pedig értelmetlenül néztem fel, a magasnak tűnő személyre.
-Mennünk kell próbálni! -mondta a legidősebb
Csak aprót bólintottam, és távozott. Körülnéztem a szobán, és beláttam.
Ez csak egy álom volt...
Nem a valóság...
És nem is lesz az...
Könnyeim pedig, ismét kibuggyantak.

Lassan, de sikerült összeszednem magamat, és el is indultunk kínok között a próba terem felé.
Az út ugyanolyan unalmasan telt, mint mindig. Csak ültünk, én pedig próbáltam a sírásomat is visszatartani.
Amikor a kocsi lassított, majd megállt, kiszálltunk, és az öltöző felé sétáltunk. Ott gyorsan végeztünk, mint általában, és siettünk bemelegíteni, majd kezdeni a munkát.

Az I need you-t táncoltuk, amikor az egyik helycserénél Jimin rossz irányba fordult, és nekem ütközött. Mellkasaink összenyomódtak, a másikéhoz tapadtak, fejünk is csak pár centire tartózkodott egymástól.
Ideges lettem, és nem mertem mozdulni. Karjával gyengéden tartotta a derekamnál fogva testemet, hogy el ne boruljak, de hirtelen visszahúzott normál pozícióba, majd egy "Bocsánat" kíséretében távozott el, a terem legtávolabbi pontjára.
Megértettem.
Nekem is kínos volt, és neki is.
Jó lett volna, ha nem ilyen helyzetben játszódik ez le.

Próba után egy gyors tusolás végeztével siettem a furgonunkhoz, majd szálltam be abba, bevárva a csapattársaimat.
Amint megérkeztek, rögtön indultunk is, és egy fél órás út után a dorm ajtajának küszöbén tessékeltem be magamat. Ledobáltam a megszokott helyre a cuccaimat, és a szobámba baktattam, hogy elmélkedjek a próbán történt eseményekről, és ismét szép kis táskákkal ruházzam fel a már amúgy is duzzadt szemeimet.
A kis birodalmamba felérve, az ágyba vetettem magamat, telefonomat a kezembe vettem, és twitterezni kezdtem. Elolvastam pár üzenetet a fanoktól, de rájöttem, hogy fürdenem kellene, így előkapva a szekrényből, egy kék pólót, és fekete melegítőt, elsétáltam a folyosó végi helyiségbe. Bementem, magamra zártam az ajtót, mert mostanában szokásommá vált ez, és levettem a kissé, izzadságtól nedves pulcsimat, amit a szaggatott farmerem követett.
Megálltam a tükörrel szemben, és végig néztem majdnem csupasz testemen. Megpillantottam a hasam körül ékesedő hegeket, és tá-dám...előjöttek az emlékek.
Ujjaimmal végigsimítottam a varratokon, ahogyan...ahogyan pár héttel ezelőtt Jimin is tette.
Mérhetetlenül szerelmes voltam belé, de...ez sosem teljesedhetett be teljességgel. 
Mire feleszméltem, már a zuhany alatt áztattam testemet.
A forró vízcseppek végigcikáztak bőröm hófehér felületén, jóleső érzéseket okozva ezzel.
Csekély időt futottam, hamar megfürödtem, aztán pedig öltöztem fel pizsamámba. Rájöttem, hogy alsó nadrág nem került a férfias részemre, de nem is érdekelt különösképpen.
Kinyitottam az ajtót, és visszacsoszogtam a szobámba. Gondosan bezártam az ajtómat újra, majd ittam egy kevés kis vizet, és lefeküdtem, betakarózva.

Már legalább fél órája fekszek, konkrétan vergődök az ágyamban, de nem találnak meg az álmok. Újra kezembe vettem a telefonomat, és ügyködtem rajta egy keveset, amikor az ajtómon kopogást hallottam.
Egy "igent" eresztettem el, de válasz nem jött. Az óra tizenegyet mutatott, gőzöm nem volt, ki zargathat ilyenkor. Első tippem V lett volna, ugyanis ha rosszat álmodik, kell valaki akivel aludhat, és mivel nálam van egy szabad ágy, gyakran átkuncsorog.
Kikecmeregtem a takarók hegye, zuhataga közül és az ajtóig sétáltam. Elfordítottam a kulcsot a zárban, és a kilincsre fogva sóhajtottam egyet, lenyomva a fém darabot. Ahogyan kinyitottam a falapot, és felemeltem fejemet, hogy megtudjam, ki a késői látogatóm, a szemeim kétszeresére nőttek, és a szavak nem akartak jönni torkomon.
-B...beszélhetnénk? -kérdezte az ajtóban álló
Én csak bólintottam, ugyanis nem bírtam megszólalni, mert nem volt más a váratlan vendég, mint Jimin.
Hatalmas görcs keletkezett gyomromban, és nem kívánt távozni onnan.
Én leültem az ágyam legbelső sarkába, térdeimet felhúzva, kezemmel átkarolva azt, ő pedig törökülésben foglalt helyet.
Több perc telt el, kínos csöndben, amikor végre valahára megtört ez az egész.
-Én...én nem tudom...nem tudom, hogy hol kezdjem. -dadogott, kínosan mosolyogva közben
-Mit akarsz? -sziszegtem fogaim között
-S...sajnálom...de...át...átgondoltam a dolgokat. -pillantott rám félénken, mire felhúztam egyik szemöldökömet- Azt...azt hiszem, hogy meggondoltam magamat.
-Miben? Ugyan miben? Ez kurvára nem olyan Jimin, amit csak úgy meg lehet gondolni, nagy hirtelenjében! -mondtam hangosabban
-Kérlek nyugodj meg! Komolyan gondoltam minden egyes szót. -állított le
-Ilyen nincsen. Ez lehetetlen! Tisztán és őszintén közölted velem, hogy semmi nem lehet közöttünk. Pár hét alatt ez nem változhat meg csettintésre...-hitetlenkedtem
Feljebb csúszott a matracon, puha kezeivel megragadta enyéimet, és simogatni kezdte azokat.
-Yoongi! Átgondoltam. És nagyon nagy idióta voltam, amikor azt mondtam, "NEM". De most már tudom, hogy mi az amit igazán szeretnék! -kisebb szünetet hagyott, majd folytatta- Te vagy az, akit akarok! Senki más! -emelte meg fejemet államnál fogva, és forró ajkait tapasztotta az enyéimre. Lágyan mozgatta azokat, és kényeztette párnáimat, míg én sokk alatt álltam. Amikor sikerült feleszmélnem, én is munkálkodásba kezdtem. Sikeresen fölém kerekedett, beleharapva alsó ajkamba, mire felszisszentem, és eltátottam számat, ezt az alkalmat kihasználva pedig, nyelvét átvezette az enyém mellé, így azok heves táncba kezdtek egymással.
Igazából, nem tudtam felfogni, vagy feldolgozni a történteket. Dejavu érzésem támadt. Ugyanígy kezdődött a múltkori is, leszámítva ezt a csodálatos vallomást.
Gondolataimból visszatérve vadul martam duzzadt párnáira, amire felmordult, engem mégjobban az őrületbe kergetve. Nagyon vágytam rá, mindennél jobban, de egyetlen dolog volt a baj.
Tisztáznunk kell az egészet.
Gyorsan váltam el tőle, egy gyors puszit adva szájára, és toltam magamat feljebb egy kicsit. Kérdő pillantásokat szórt felém, amit megmosolyogtam.
-Beszéljük meg ezt! -ajánlottam
Bólintott, kissé csalódottan és leszállt rólam.
-Miről szeretnél beszélgetni?
-Kettőnkről...Pontosan mi most ez a helyzet? -néztem ragyogó szemeibe
-Szeretlek Yoongi! És szerintem ezzel be is bizonyítottam, hogy mit szeretnék. Mint ahogy már mondtam is...Téged! Téged akarlak. -simított ki néhány csapzott tincset szememből- És ezen nincs mit megbeszélni...ha csak azóta a te érzéseid meg nem változtak.
Elmosolyodtam, és megcsókoltam. Homlokomat az övének támasztottam, orommal lágyan simogatva az övét.
-Nem is tudod elképzelni, hogy mióta várok erre a napra. -mosolyodtam el
Mintha felbátorodott volna mondatomra, úgy ragadott meg, és döntött maga alá. Csípőmre ült, lassan mozgott rajta ezzel ingerelve engem, majd ajkaimra tapadt. Egy percre sem váltunk el egymástól, és nem is akartunk. Mindig is ezt szerettem volna. Boldog voltam, amiért legnagyobb álmom, végre valóra vált.
Amikor a lehető leglassabb tempóban lejjebb haladt, és nyakamat kezdte el kínozni, azon is a legvéknyabb bőrt, akarva, akaratlanul felnyögtem, és ujjaimat hajába vezettem.
Minden egyes érintésén éreztem, hogy nem fogja abbahagyni, úgy mint régebben. Tudtam, hogy ha belekezd, végig is csinálja.
Ajkaival bejárta egész felsőtestemet, volt ahol elidőzött, volt ahol csak egyszerűen átsiklott.
A nadrágom pereménél megállt, és kérdő tekintettel nézett vágytól égő szemeimbe.
-Szeretnéd? -tette fel kérdését, ahogy kezeivel megtámaszkodott fejem mellett
-Mindennél jobban! -szuszogtam
Elmosolyodott, és lágyan az ajkaimra csókolt.
-Szeretlekh! És vigyázni fogok rád...megígérem! -bíztatott, ahogy visszaült eredeti helyére, és megragadta a pizsama alsómat
Amint elkezdte lehúzni, rájöttem, hogy nem vettem fel alsót. Mikor ő is észrevette, perverzen vigyorgott rám, mire elnevettem magamat.
-Vártál rám, mi!? -kuncogott
-Minden éjjel. -mosolyogtam- Egyébként elfelejtettem felvenni boxert.
-Én is azt mondanám.
Feltettem kezeimet, hogy mutassam, ártatlan vagyok, de ekkor olyat csinált, amire nem számítottam. Kezét arra a területre helyezte, ahova még senki. Rövid időn belül ujjait is bevetette a munkálkodásba, amire csak hangokkal tudtam reagálni.
-Ne...nem volt szó arról...hogy én leszek alul. -ráncoltam homlokom
-Akkor most lesz. -simította meg arcomat- Vigyázok rád...megígértem!
Én csak nyeltem egy nagyot, és bólintottam.
Nem telhetett el fél óra, teljesen felkészültem az együttlétre, így valamiféle kis jelet adva neki, közöltem vele, hogy felveheti a kapcsolatot testemmel. Perceken belül magamban találhattam tagját. Kegyetlenül furcsa, és szokatlan érzés ölelt fel, de egyben élvezetes is volt.
Nem mozgott addig, míg meg nem adtam számára a lehetőséget. Csak várt, várt, és várt türelmesen. Biztosan szörnyű lehetett neki az az idő, de engedelmeskedett nekem. Tudta, hogy fájna, így védelmezett a rossz érzésektől.
Körülbelül tíz perc telt el, mióta bennem van, így mikor megadtam a jelet, azaz fellöktem csípőmet, egy sóhaj kíséretében tapadt ajkaimra, és kezdett a munkájába.
A lepedőt markoltam magam alatt, melyet hamarosan felváltottak barna tincsei, de nem bánta. Meztelen testén kezem többször is végigjárt, egyre jobban feltüzelve őt.
Az eleje fájdalmas, és kínkeserves volt, minden törődés, és óvás ellenére is, de ahogyan telt az idő, egyre szebb élményekkel gazdagította meg elmémet.

Több órán keresztül folyt, a csodálatos esemény, de még mindig nem ért véget. Mindketten a végét jártuk, és egyre nagyobb szenvedésnek bizonyult minden mozdulata.
-Ji...Jiminh...kérlek! -karoltam nyakába, lehúzva magamhoz egy csókra
-Sietekh...-sóhajtotta
Beharaptam alsó ajkamat, amint elváltunk egymástól, de pont rosszkor, mert egy akkorát lökött magán, hogy egy visításnak mondható hang kíséretében el is mentem. Ezt érzékelve, rövidesen sikerült neki is távoznia, de nem is akárhova.
Mellkasomra hajtotta fejét, szinte lihegve lélegzett, ahogyan én is. Simogattam arcát, haját, hátát, és mindenhol, ahol csak értem. Puszilgattam, ölelgettem.

Amikor kihúzódott belőlem, felvette boxerét, és pizsamáját, és engem is felöltöztetett.
Befeküdt mellém az ágyba, magunkra húzva a takarót, majd befészkelődtem ölelő, szerető karjai közé.
-Mi vezérelt erre az útra? -kérdeztem fáradt, rekestes hangon
-Te. A szószoros értelmében. Tudod belegondoltam, hogy mit érezhetsz...először csak megsajnáltalak. Aztán rájöttem arra, hogy mekkora idióta voltam. Egy olyan embert taszítottam el magamtól aki teljes szívével szeretett, emelett pedig rád mindig számíthattam. Egyre többet kezdtem el érezni irántad. Csak többet, és többet. Aztán felvilágosultam...és feltudtam fogni a tényt, hogy szerelmes vagyok beléd! A mai próbán is akkorát dobbant a szívem, csupán csak attól, hogy átkarolhattam gyengéden derekadat. Szeretlek Yoongi, és ezt tiszta szívemből mondom neked! Soha nem foglak elhagyni. -nézett a szoba faláról, le szemeimbe, és ajkát az enyémre tapasztotta
Csókunkat egy rakoncátlan is könnycsepp szakította meg, mely az én szememből távozott.
-Miért sírsz? -törölte le a sós cseppet
-Mert elmondhatatlanul szeretlek!

*Reggel*

Fogalmam nincs, hogy mikor aludhattunk el, de irtózatosan fáradtak voltunk. Zombikat megpiszkoló módon tápaszkodtunk fel, és mentünk el együtt a fürdőszobába, miután rendebe tettük a vackomat.
Újra megvolt az, ami régen.
A reggeli, rekedtes hangon történő aranyos üdvözlés.
Az ölelés.
Az együtt készülődés.
És sorolhatnám.
Távozott a keserves, rossz sírás az életünkből, melyek elrontották az egész napunkat.
Minden szép volt, semmi sem volt rossz.
A fürdőszobai tevékenységek után, felöltöztünk, a lehető legjobban néztünk ki.
Lementünk a konyhába egymás után, és egyikőnk sem tudta levakarni a mosolyt az arcáról.
Éppen hangos trappolásra lettem figyelmes, így oldalra néztem a lépcső fele. Jungkook és V volt az. Hangosan nevettek, ugyanis V a hátán hozta le a maknaet.
Ahogyan megláttak minket az asztalnál ülve, és a többi három srácot is, hatalmas mosoly húzódott mindkettő idióta arcára.
-Jó reggelt! -skandálták kórusban
Üdvözöltük őket mi is, majd helyet foglaltak.
-Apropó, Jimin! Legközelebb halkabban csináljátok már. Nem bírtam tőletek aludni. -mondta vigyorogva a legkisebb
Én csak kitágult szemekkel néztem rá, ahogyan kimondta a szavakat, de Jimin fel sem húzta magát rajta.
-Oké! De akkor ti is csendesebbek legyetek, mert nem hallottam eléggé Yoongit. -kacsintott Jungkookra
Én csak hitetlenkedve néztem hol páromra, hol pedig a két "kicsire".
Most csak én vesztettem el ennyire a fejemet, vagy tényleg nem lehetett őket hallani!? De akkor Jimin hogy...
-Te meg honnan tudod hogy mi...!? -kérdezte Kookie ijedten
-Micsodát? -nézett rá Jimin
-Hogy együtt vagyunk V-vel...
-Együtt vagytok V-vel? -pattant fel a kérdező- Én csak hülyeségből mondtam azt...semmit sem hallottam tőletek.
-Öhm...azt hiszem lebuktatok. -vakartam meg a tarkómat kínosan- És mióta tart ez nálatok?
-Két hónapja...-húzta a száját a maknae
-Micsoda? -ugrottam fel én is
-Ti is titkolóztatok!
-De mi az éjszaka folyamán tisztáztuk a dolgokat. -magyaráztam
-Mivel? Mert hogy nem szavakkal, az biztos. -nevetett V
-Igen! Lefeküdtünk...és mi van akkor? -tettem szét kezemet
-Közbe szólhatok? -tette fel a kezét NamJoon
Leültem újra, jelezve ezzel hogy övé a terep.
-Hát nem is tudom, mit mondhatnék...talán azt, hogy... Gratulálok srácok! -kezdett el ujjongani
Értetlenül néztem rá, mikor közölte a tényt, hogy tisztában volt mindkét párossal.
Hát...nem egy szokásos reggel volt ez a mai, az biztos.
De a legjobb volt.
És nagyon remélem, hogy továbbra is ilyan szép marad a napunk, amit követni fog még több ezer hasonló.