-Yoongi! Én vagyok az, Jimin! Engedj be! -ismételte
Könnyeimet próbáltam alaposan eltüntetni, valamint annak nyomait. Lassan felálltam az ágyamról, és a mamuszomban az ajtóig kullogtam. Elfordítottam a kulcsot, de a kilincset lenyomni nem tudtam, mert durván benyitotta a falapot, elcsapva vele engem.
Ideges pillantásokkal szórta tele a szobát, majd észre vett engem, a földön fekve.
-Te jó ég! Ne haragudj! -rogyott le erőtlem testem mellé
Óvatosan felnyomtam magamat, azonban lábra állni nem tudtam, mert két erős kezet éreztem ruháim felületén. Jimin felemelt, és az ágyamra fektetett, úgy ült le mellém.
-Jól vagy?
Bólintottam egyet, hátha békén hagy...
De azért ezt én sem gondolhattam komolyan.
-Lehet egy kérdésem? -pillantott hol rám, hol a takaróra
-Mondd gyorsan.
-Hyung...miért vagy ilyen? -nyavalygott
-Nem vagyok semmilyen, a kérdés pedig meg volt. Mehetsz.
-De nem ez volt az. -kisebb csend telepedett közénk- Miért vagy...a csókunk óta...ilyen...feszélyezett.
Egy nagyot nyeltem, de semmit sem mondtam.
-Jelentett neked valamit? Vagy esetleg rosszul esett? Kérlek mondj valamit. Nem bírom ezt a tétlenséget.
Sóhajtottam és elhatároztam magamat. Most kell neki bevallanom az érzéseimet, még ha fájni fog akkor is.
Ha nehéz lesz, akkor is.
Félre kell tennem a gondolataimat, amelyek azt sugallják, ne tedd meg. Igenis eljött az ideje, és nem szabad várnom. Ő is a válaszomra epekedik, és én sem bírom tovább magamban tartani. Talán hiba lesz, vagy egy nagy csalódás ér majd, viszont lehetséges, hogy hasonlóak az érzéseink. Az utóbbira az esély körülbelül egy a millióhoz, de az ilyen helyzetekben is ugyanúgy ott van a 'mi van ha!?'.
Újabb mély levegő vétel után kissé elnyitottam ajkaimat, hogy mondhassak valamit, de nem jött hang a torkomon. Tennem kell valamit. Erre nem lesznek csupán csak a szavak elegek.
Eljött a tettek ideje.
Nyeltem egyet újra, majd lassan közeledve arca felé vizslattam hol két ragyogó szempárját, hol pedig csodás, telt ajkait, melyek oly kívánatosnak bizonyultak. A homlokomat az övének döntöttem, és így a szánk is csak pár milliméterre volt a másikétól, de nem távolodott el, minek hatására felbátorodtam, és vörös párnáimat az övének nyomtam.
Először nem mertem mozdulni, de néhány másodperccel később, vékony, cincogó hangok cikáztak fülemben, miszerint tegyek valamit, ne csak álljak és várjak.
Nem szabad elszalasztani a lehetőségeket.
A lehető leglassabb, csigákat, és teknősöket megpiszkoló tempóban kezdtem mozgásba ajkaimmal.
Jó érzés fogott el, édeskés ízeket éreztem, melyeket ő nyújtott nekem. Az egészben egyetlen zavaró tényező uralalkodott, mégpedig az, hogy Jimin meg sem moccant.
Vajon akkora sokk érte, hogy nem volt rá képes?
Vagy csak egyszerűen nem mert?
Fogalmam sincs.
Hosszasan elbajlódtam a különféle összefüggésekkel, míg két forró ajak az enyéimen el nem kezdett mozogni. Beleremegtem, és kirázott a hideg az új, mégis ismerős érzésbe.
El sem tudtam hinni az egészet.
Talán van esély?
Míg én gyönyörködtem a helyzetben, és tervezgettem a kis monológomat, az ágyon fedeztem fel fáradt testemet, ismételten fekvő pozícióban. Fölém mászott, és úgy kérte a folytatást. Alsó ajkamba lágyan beleharapott, kissé meggyötörve azt. Fogaival megragadta és meghúzogatta, aztán pedig nyelvével lágyan, könnyedén, játékosan térképezte fel szám belsejét. Feltörtek belőlem a pár órás emlékek, és egyszerűen a fellgekben éreztem magamat, amikor egyre szenvedélyesebben, vadabbul marta párnáimat. Ajkaim közül néha-néha kicsúszott egy-egy halovány nyögés, ami inkább volt felfogható mélyről jövő sóhajnak, aprócska hangokkal babonázva.
Már éppen elakartam tőle válni, amikor kezével végigsimított oldalamon, felsőmet felgyűrve, úgy simogatva tovább a fehér, selymes bőrt.
Hiába akartam volna kiszakadni a hosszas csókunkból, nem engedett, és még inkább csak akarta.
Végül ő vetett véget nyelveink táncának, lejjebb haladva a nyakamra, ott kínozva bőrfelületemet tovább. Néhol megszívta a vékony réteget, aminek ezer százalékosan nyoma marad, néhol pedig megnyalta, vagy csak egy-egy puszival hintette a felületet. Mikor innen is lejjebb vándorolt, és elérte kulcscsontomat, szintén gyötörni kezdett, majd lassan elvált testemtől, hosszú idők után.
Mélyen a szemembe nézett, mintha mondani szeretett volna valamit, de nem tudott.
Leszállt a csípőmről, és mellém feküdt, mindezt továbbra is némán.
Rajtam volt sor, hogy magyarázkodjak.
Igazából nem tudom, hogy hol is kezdhetném.
De egy dolog nagyon érdekelt, amire muszáj volt rákérdeznem.
-Miért...miért viszonoztad? -csuktam be szemeimet
Felhorkant, és ülő pozícióba tornázta fel magát.
-Engem az érdekelne, hogy az előbbi mi volt pontosan!? -vonta fel szemöldökét
-Öhm...igazából...-vakartam meg kínosan arcomat
Halvány lila gőzöm nem volt, hogy hogyan magyarázhattam volna meg.
Valójában, miből gondoltam azt, hogy ebből jó sülhet ki?
-Mit jelentett számodra az a csók? -tette össze két tenyerét
Én is felültem, térdemet felhúztam, karommal átkulcsoltam azt, majd fejemet elrejtettem lábaim között.
Féltem.
Nem tudtam mit mondjak.
Végem lesz.
Meg fog utálni, és kikell lépnem a bandából.
Azért egy meleg embert a többiek sem viselnének el túlzott könnyedséggel.
Abból kell kiszállnom, amit a legeslegjobban szeretek. Melyet az életemnek nevezek, és fogok is.
De kénytelen voltam megtenni. Hiszen ha nem mondok semmit, abból is baj lesz.
Mindegy, hogy melyikből, de bonyodalom.
Hatalmas erőt vettem magamon, összeszedtem minden gondolatomat, agyamnak az összes kis szegletéből, és úgy nyitottam szóra a számat.
-Öhm...szóval. Tudod...-beszéltem össze-vissza, csak a lényeget nem mondtam ki
Nem tudtam, hogyan. Egyszerűen mondjam, hogy "Figyelj, Jimin! Teljesen beléd estem, és akarlak."?
Nem voltam ez a fajta srác, én szerettem a megfontolt, és precíz beszámolókat, beszédeket. Viszont ilyen helyzetben sohasem álltam, és remélem nem is fogok soha többé.
-Yoongi! Kérlek! Könyörgök! Mondd el. Nem kell köntörfalazni, csak mondd ki amit gondolsz. Számított neked bármit is, az a csók? -fordította fejemet államnál fogva, maga felé
-Igen Jimin! Igen jelentett! -mondtam, és szemeimet elöntötte a könny, mely apró cseppekben hullott, csordogált bőröm felületén- Nagyon sajnálom...
Sajnálom, hogy egy ilyen ostobaság miatt szakad meg a barátságunk. Nem én akartam ezt, de megtörtént. És én ezt csak sajnálni tudom, hiszen azzal is pontosan tisztában vagyok, hogy nem vonzódsz a magam fajtákhoz. Sajnálom...és örökké sajnálni is fogom.- belőle is előtört a sírás
Selymes, puha bőrének felületén folydogáltak a nedves cseppek, amiket ujjaimmal törölgettem le.
-Kérlek válaszolj a kérdésemre. Miért viszonoztad?
Látszódott, hogy erőt vett magán, majd egy sóhaj kíséretében kezdett bele monológjába.
-Nem tudtam mi történik. A délután folyamán....az csak azért volt, hogy a fanokat hülyítsük. Amikor Nam itthon letámadott, hogy bezárkóztál a szobádba, és kikérdezett a csókról, rögtön tudtam, hogy valami....valami volt benned. És ha így belegondolok, az érintéseden is érződött ez. -beharaptam alsó ajkamat
Tényleg ennyire feltűnő volt?
-De...nagyon sajnálom. Nem fogom tudni, ezt viszonozni neked. Én nem vagyok....meleg. -halkult el a végére
Én csak egy aprót bólintottam, és a zokogás kibuggyant belőlem. Elfordultam tőle, lefeküdtem ágyamba, és a falat bámulva markolásztam a takarómat. A párnámat átitatta a könny, és fájdalom. Az egész szobában semmi más nem uralkodott, csak a keserűség. Talán olyan voltam, mint egy szerelmi bánatos tinédzser lány, de ez ellen tenni nem tudtam. Annyira fájt.
Mardosott belülről, és szenvedtem.
Szükségem volt Jimin ölelésére, tapintására, arra a csodálatos, mindig őszinte mosolyára, és a bugyuta, hülye vicceire. Bár nem sokszor nevettem rajtuk, imádtam azt a hülye fejét. Mindig bepróbálkozott, hátha megtörök, és amikor sikerült ezt elérnie, a boldogság hormonjai a felhők alját kopogtatták, amelytől nekem is jó kedvem lett.
De ez nincs többé.
Elrontottam mindent. Egy barátságot vágtam tönkre, a hülye érzelmeimmel, mely már inkább volt testvériség.
Hosszú percek teltek el, de óráknak, vagy inkább már napoknak tűntek, mikor két bársonyos tapintású kezet éreztem meg vállaimon, amire kirázott a hideg, de a sírástól annyira álmos voltam már, hogy nem volt energiám megfordulni. Utolsó szavak, amiket hallottam az nap:
"Nagyon sajnálom Yoongi!"
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése