Threeshots; SugaMin/YoonMin 1/3

A világ egyik legszerencsésebb emberének mondhatom magam, ha nem a legszerencsésebbnek.
Min Suga, vagyok, huszonhároméves. Egy hatalmas ajándékkal jutalmazott meg Isten, mégpedig egy Idol élettel. Azt hiszem, hogy ez egy csodás dolog. Szeretnek az emberek, nem utolsó sorban pedig lett hat darab fantasztikus társam, barátom, akiket a családomnak nevezhetek. A Bangtan Sonyeondan hozott fel a mélyről. Siralmas kis életemnek a BTS vetett véget. Azóta megváltozott. Az a bizonyos kis "hörcsögkerék", amiben körbe-körbe futottam, csak hogy kijuthassak onnan; eltűnt, megszűnt létezni. És azt hiszem, ez a boldogságom fő oka.
Szeretem amit csinálok. Szeretek zenéket írni, szeretek rappelni. Itt kezdődik minden. Az akarás, és hit hiányában, nem fog menni semmi sem. De akard, és hidd hogy meg tudod csinálni.

Épp a dormban voltam, feküdtem megvetett ágyamon. Alapokat hallgattam, hogy miket lehetne valaha is felhasználni, amikor Jimin hangos, visításhoz hasonlító kiáltását hallottam meg.
-YOONGIIIII! Bemeheteek? -húzta, nyúzta a szavakat
-Gyere.
Bár kívülről mogorvának, lazának, SWAGnek mutattam magam, belül igenis egy érzékeny és lágy ember voltam.
Benyitott az említett dongsaeng, és megközelítette fekvőhelyemet. Lehuppant mellém az ágyra, és ledőlt fekvő pozícióba, felém fordulva. Ekkor automatikusan felültem.
-Eljönnél velem boltba? Szétment a bakancsom...-szontyolodott el- Ugye elkísérsz?
-Mi ez? Úgy hangzik mintha egy szűz picsa lennél, aki elakar menni bulizni, de egyedül nem engedik. -nevettem el magamat
-Hyuuuung...kérleek.-könyörgött, szinte már meghatóan
A kiskutya pofájának nem lehet ellenállni. De azért húzom egy kicsit az agyát.
-Nem is tudom Jimin... Ez nem jó így. Az armyk megfognak látni minket.
-Nem lesz baj, majd meglátod. Meg amúgy is jönne még a menedzser hyung is. Légyszives...ne legyél köcsög...-összetette kezeit és úgy kínlódott tovább
-Vigyázz a szádra pöttöm! -tettem fel mutatóujjam
-Egy centivel magasabb vagyok Hyung...-morgott-Akkor eljössz, vagy könyörögjek inkább tovább Taehyungnak?
-Hahh...had gondoljam át. -incselkedtem, úgy hogy ne vegye észre- Na jó...menjünk. De cserébe veszel nekem valamit. -nevettünk fel mindketten, amikor Jimin hirtelen megölelt
-Szeretlek Hyung! -mondatára lesokkolódtam, és kérdő tekintettel meredtem rá- Mármint...nem vagyok buzi. Úgy szeretlek, mint a testvéremet. -mosolygott zavartan
-Én is téged, tökmag. Na engedj el, had készüljek.
-Kikell mennem míg felöltözöl? -fordult arra, amerre mentem
-Nem szükséges. Nem zavar ha itt vagy.
-Akkor jó. -feküdt el az ágyon
Levettem a nadrágomat, ami egy fekete tréning volt, helyette egy kék, koptatott, szaggatott farmert húztam magamra. A felsőmet szintén lekaptam testemről, mikor Jimin felém fordult.
-Hyung!? Azok a műtét nyomai? -kérdezett szomorkás hangon
-Hm? Ja ezek!? Igen. Rossz emlékek kötnek hozzá. -horkantam fel
-Megérinthetem?
-Mit - vontam fel szemöldökömet
-A hegeket.
-Hát öhm...persze.
Zavart lettem, és szégyenlős...de fogalmam nincs, miért.
Amikor közelebb mentem, és ujjbegyei megérintették hófehér, puha, selymes bőrömet, kirázott a hideg, és számat összeszorítottam, nehogy kiszökjön azon egyetlen sóhaj is. Pedig nagyon kikívánkozott, és ahogy hasamat simogatta, nem bírtam tovább, kijött egy hang.
-Hah...-sóhajtottam
Felkapta rám a fejét, és kezével lejjebb vándorolt. Már majdnem a nadrágom szélénél járt, mikor megragadtam csuklóját, és elrántottam onnan.
-Mi az? Azt hitted folytatnám mi!? -kuncogott
-Semmi...csak nem erről volt szó. -mordultam rá
-Jó Hyung...sajnálom. Csak játszani akartam.
-Eltudod te képzelni milyen érzés az, amikor valaki ilyenkor hagyja abba?
-Mi? Várj...felizgultál? -értetlenkedett
Nem baszd meg nem...
-Egy ilyen után ki nem? -ráztam fejemet, egy keserves mosollyal
-Hát én egy férfira nem tudnék. -tiltakozott
-Kipróbáljuk? -vigyorogtam rá perverzen, amitől lefagyott arcáról a mosoly, és megijedt- Nyugi...egy ujjal sem érnék hozzád. -borzoltam haját
Kínos mosolyt villantott, és kiment a szobámból...gondolom ő is készülődni akar.
Végül szekrényemből én is kivettem egy piros pulcsit, és egy barnás színű, kockás inget, amit a derekamra kötöttem lazán. Társítottam öltözékemhez egy fekete bőrdzsekit, valamint egy szürke sapkát.
A cipőt lent intéztem el, majd helyet foglaltam a konyhában, Jiminre várva.
Nem telt bele öt percbe, és már ott is termett mellettem.
Fekete farmerban, és sötétkék pulcsiban volt, emellé pedig egy fekete napszemüveget társított, szürke sapkával.
Nagyon jól nézett így ki.
Valamiért furcsa gondolataim támadtak vele kapcsolatban...
Megrémisztettek.
-Indulunk? -jött le Hoseok a lépcsőn
-Persze! Suga elfelejtettem szólni, hogy J-Hope és Jungkook is jön. -magyarázkodott
-Semmi...-legyintettem
Rövid időn belül megjelent a legfiatalabb is, és a menedzser hyung is.

Elindultunk, viszont mivel a buszunk szerelőnél van, metróval fogunk utazni.
Elsétáltunk a megállóig, konkrétan a föld alá, és ott vártunk a tömegközlekedési járműre. Mivel az előzőt lekéstük, a következőre sokat kellett várnunk, egészen pontosan másfél unalmas, hosszú órát.

Az idő leteltével, nagy zajjal megérkezett a metró, mi pedig felszálltunk rá. Mivel nem volt túl sok hely, mindannyian álltunk.
Én neki támaszkodtam a falnak, Jimin előttem állt, Hoseok pedig egy ülésben ült, míg a maknae, és a menedzser hyung szintén állva tengette az időt.

Rajongók tömkelege volt körülöttünk, és bár imádjuk őket, azt annyira nem szeretjük, ha még a szabadidőnkben is zargatnak minket a hülye fotózásokkal.
És a legmeglepőbb, hogy Jiminről mindenki azt gondolná, mennyire is szereti az ilyet, hogy mutogathatja magát, ő gyűlöli, már egyenesen rühelli ezt a felfordulást körülötte. Minden percben rajta volt tekintetem, próbáltam elterelni a figyelmét, hogy nehogy elküldje melegebb éghajlatra a fanokat.

Annak nem lett volna jó vége.
Csekély tizenötperc alatt megérkeztünk a bevásárlóközponthoz, ahova belépve, felszabadultunk, és járkáltunk, össze-vissza, boltról-boltra. Nagyon jó móka volt, régen volt már ilyen jó délutánom...főleg Jiminnel.
Felosztottuk még az elején a két csapatot. Jungkook ment J-Hopeval, én pedig Jiminnievel.
Nagyon közel álltunk egymáshoz, és valamiért ez a "Szeretlek" nem ment ki a fejemből. Olyan, mintha azt akartam volna, hogy máshogy szeressen...
Nem tudom pontosan miért. Eddig is tudtam, hogy vannak ferdehajlamaim, de hogy ennyire, hogy már a csapattársamra hajtok...gáz.
-Yoongi...Yoongi...SUGA! -kiabált rám dongsaengem
-Hm...mi van? ... Ja bocsi. Nem figyeltem.
-Szerinted jó ez a gatya? -mutatott le, majd körbefordult
-Ha ez a forgás azért volt, amire gondolok, akkor igen, jó a segged. -nevettem fel
Megforgatta a szemét és visszament a fülkébe. Rövid időn belül visszaöltözött, kifizette a vásárolt darabokat, és úgy távoztunk, egy köszönés kíséretében.
-Indulhatunk? -tettem fel a kérdésemet
-Persze! -mosolygott rám úgy, hogy eltudtam volna olvadni
Mivel arról volt szó, hogy a haza utat nekünk kell megoldani, így kettesben lehettünk, míg mentünk a metróhoz.
Most nem késtük le, időben feltudtunk szállni. Ugyanolyan pozícióban álltunk, mint a városba menet.

Annyi volt a különbség, hogy tömérdeknyi fan vett minket körül. Mindenhol ők voltak, ez pedig már engem is aggasztott. Jimin majd' felrobbant az idegtől, amikor egyszer csak közelebb hajolt fülemhez.
-Ha már ennyire nem bírnak magukkal, mi lenne, ha egy kis színt vinnénk az utazásba? -vigyorgott frusztrálóan
Kérdőn meredtem rá.
-M...mire gondolsz?
Oldalra nézett, úgy hogy beharapta alsó ajkát, majd visszafordult hozzám, és egy hirtelen mozdulattal kezét a fejem mellett támasztotta meg, a másikat derekamra vezette, és magához húzott. Pár milliméter választott el minket, amit később kitöltött két száj.

A mieink.

Jesszusom...ez mit művel.!?

Megcsókolt!

Lágyan mozgatta, telt, dús ajkait az enyéimen, néha néha beleharapva ajkamba.
Egy másodpercre elvált tőlem.
-Viszonozd! -suttogta, de választ adni nem tudtam, mert ismételten egymáshoz tapadtunk
Kis idő elteltével, egy aprócska harapást éreztem alsó ajkamnál, amire sóhajtottam egyet, majd szétnyitottam számat, hogy beengedhessem az üregembe. Nyelveink víg, játékos, pajkos, de mégis szenvedélyes, és lágy táncot jártak.
A fellegekben éreztem magamat.
Karjaimat nyakába fontam, ezzel is közelebb húzva magamhoz.
A fényképezők, illetve telefonok, csak úgy kattantak, ahogyan a rengeteg képet csinálták rólunk, de magasról tettünk az egészre. Csak.mi voltunk abban a percben...vagyis számomra.

Hiszen...Jimin szerint ez csak egy játék volt.
De nekem...
Nekem ez jelentette a létet...nekem szükségem van rá.
Körülbelül három perc múlva váltunk el egymástól zihálva, a következő megállónál pedig leszálltunk, és a dormig gyalogoltunk.
-Ez jó kis buli volt. -mondta kuncogva Jimin
-Jah...vicces volt. -szomorodtam el, amit próbáltam nem mutatni...annyira
Nagyon elkeserített, hogy számára csak ennyi volt.

Otthon ledobáltam a cuccomat, azokat is amiket ma szereztem, és a szobám felé vettem az irányt, mikor Nam megállított.
-Yoongi! Ez meg mi? -vonta fel a szemöldökét, és a telefonja kijelzője szembe került velem
Én és Jimin, egy képen...ahogy épp...smárolunk.
-Kérdezd Jimint. -mondtam flegmán, és beviharzottam a birodalmamba, magamra zárva az ajtót
Levettem a ruhámat, átöltöztem pizsamába, annak ellenére hogy nem fürödtem, és az ágyamra kuporodtam.
A telefonomon nézegettem a rólunk készült fotókat, mikor egy könnycsepp a mobilomon landolt.
Ekkor döbbentem rá, hogy én is szeretem őt...csak nem úgy mint ő engem.
Én szerelmes vagyok belé.
Szeretlek Park Ji Min!

Fájdalmaim közepette jártam, amikor dübögést észleltem a barna fa ajtón.

-Yoongi engedj be! Én vagyok az Jimin!