One Shot: Szertári szerelem

Sziasztook!
Nem...nem folytatással jöttem, hanem egy OS-sel.

Rendelésre írtam, és remélem mindenkinek tetszeni fog, aki olvassa.

A felosztás kicsit furcsa ezzel a rengeteg csillaggal, de így lehetett részekre bontani átláthatóan.

JIMIN SZEMSZÖGBŐL ÍRÓDOTT!

Műfaj: Hetero

Szereplők: Jimin (BTS), Youra (kitalált), Choi Min Ho (SHINee)

Figyelmeztetés: --

Korhatár: 13+

Min Youra...
A lány, aki annyit jelentett számomra, hogy az életemet feladtam volna érte.
De hogy hol is kezdődött a történetünk?
Négy évesek voltunk, amikor az óvodában először találkoztunk. Youra csak nézelődött, bámészkodott, láthatólag félt az idegen emberektől, és a szokatlan környezettől. Én próbáltam domináns lenni, és a legjobbat kiadni magamból. Nem akartam, hogy mindenki engem szekáljon, így mindig kiálltam az igazamért, és védelmeztem azokat akik közelálltak hozzám. Az egyik ilyen személy volt az említett Youra.
Az ovi első hetében csak velem beszélgetett és játszott...és ami azt illeti ez elég sokáig így volt. Annyira közel kerültünk egymáshoz, hogy minden percet együtt töltöttünk. Megosztottuk egymással a csokinkat, reggelinket amiket szüleink csomagoltak, és raktak el számunkra a kis hátizsákokba.

De az gyermekkori évek gyorsan elteltek, és csak ezután jött a szörnyű időszak.

Az óvoda utolsó évének második fele, maga volt a pokol. Újra áttudom élni azokat a pillanatokat, amikor anyáék bejelentették, hogy én megyek az iskolába, viszont Youranak maradnia kell a születési dátuma miatt.
Nem hittem a füleimnek. Nem akartam hinni nekik, és nem is hittem. Sokáig csak elvicceltem a dolgot, és amikor kimondták jót kacagtam rajta, de amint kiléptem a második otthonom ajtaján, az utolsó napon, és elvihettem magammal búcsúként egy kis tarisznyát az év záró után rádöbbentem a szörnyű, kegyetlen igazságra.

YOURA NEM JÖN VELEM!

A szavak újra lejátszódtak aprócska fejemben, de nem fogták fel a szavakat. Egyszerűen képtelenségnek tűnt a feldolgozása.

Azon a nyáron találkoztunk a legtöbbet legjobb barátommal. Szinte minden napunkat a játszótéren, vagy egymás házában töltöttük. Élveztük a meleget, és forróságot, valamint a friss szellőt, a madarak csicsergését. Sokat nevettünk, játszottunk, ha nem éppen pillangókat vagy bogarakat vizsgáltunk, mint a többi korunkbeli gyermek.

De az ez évi nyár telt el leggyorsabban. Elkezdődött, és már vége is lett.

A szeptember beköszöntével, minden megváltozott...

Az iskolába vezető úton is együtt mentünk Youraval. De neki egyszer elkellett hagynia, és bemenni az óvodába. Abba az épületbe, amely hófehér kerítésével hívogatott, és az őszies idő kedvéért, barna levelek, és sündisznók díszítették olyan papírból ami nem ázott át...mert ugye Busanban, elég gyakoriak voltak a záporok, zivatarok. Olyankor minden úszott a sárban.

Emlékszem Youra egyszer elesett a baba rózsaszín nadrágjában, és egy hatalmas sár tócsában landolt. Először csak megszeppenve néztem, mert féltem, hogy netán bántódása esett, de amint hatalmas vigyorral az arcán rám nézett és elnevette magát, én is követtem példáját.
Amikor visszaemlékszem ezekre a csodás emlékekre, a szívemet melegség tölti el, mint akkor, amikor átléptem az iskola kapuját, viszont össze-összeszorul, mert történtek közöttünk dolgok, amiket nem tudok kitörölni onnan.
Az iskolában, bár nem volt ott, a megszokott baráti kör, és az otthonias környezet, izgatottan vártam az első napomat. Világoskék hátizsákommal zötykölődtem be az udvarba. Szinte itt van előttem, amikor édesapámmal bementünk az egyik bevásárló központba, és kiválasztottuk az első kis táskát, ami a "nagybetűs" élet megkezdését jelezte.
Az iskola kezdés egy mérföld kő mindenki életében.
Az én legelső évem káosz volt. Sírtam, szomorkodtam, és búslakodtam. Mindezt egyetlen személy nélkülözése miatt.

***

Mikor a második évet megkezdtem, kicsattanó öröm fogadott.
Már csak azt vettem észre, hogy Youraval sétálunk kézen fogva, mellettünk szüleinkkel.

Ő is ugyanolyan extázisban volt az első napján, mint még én anno. Nekem már nem volt annyira izgalmas, mert tudtam mire számíthatok, de ha ő boldog volt, én is.

Ám ahogyan teltek a hónapok az iskola időből, szinte már olyanok voltunk ketten, mint egy pár. Elterveztük, hogy majd megkérem a kezét, és megházasodunk, mindezt egy nagy hintóban, mesés öltözetben. Lesz egy nagy kastélyunk valami képzeletbeli országban, macskákkal, kutyákkal, és egyéb más fantasztikusnak gondolt dologgal.
Persze sohasem voltunk úgy együtt, ahogyan azt mások gondolták. Gyermekkori szerelem volt a miénk, gyerekes kapcsolattal. De mi így szerettük.

Aztán kijártuk az alsó tagozatot, és még feljebb kerültünk a rang létrán. Az ötödik osztályomat ismét nehezen töltöttem el nélküle, hiszen nem egy épület volt az alsó- és felső tagozat.

De elillant csakhamar a kegyetlen időszak és utána újra felhőtlen volt minden.
Vagyis addig minden tényleg gondtalan volt, míg nyolcadik osztályos korában, Youra el nem kezdődött érdeklődni a divat, trend, vásárlás, bulik, és nem utolsó sorban a fiúk után. Ebben az időszakban csalódtam benne a legnagyobbat. Rá sem lehetett ismerni, amit mindig próbáltam tudatni vele, több kevesebb sikerrel. Sokszor veszekedtünk a gyerekes hisztijei miatt, amiknek még a mai napig nem látom értelmét.

A ballagásáig szerencsére addig dorgáltam és szidtam a fejét, míg meg nem jött az esze. Mintha kicserélték volna egy évre, aztán misztikus módon vissza.
Ijesztő, furcsa, és szokatlan volt, de legalább visszakaptam azt a Min Yourát, akit megismertem.
Eközben én a gimis évem első tanévét jártam. Az egész a nyolcadikra épült, szóval nem történt semmi érdekes és különös. Az év megint Youra nélkül telt, és unalmas volt.

***

Csalódásaim sorozata nem fejeződött be...
Sajnos újra attól a személytől esett lelki bántódásom, akitől a legjobban nem számítottam, és soha nem is akartam.
De bekövetkezett, tenni pedig nem lehetett ellene. Súlyosan makacs volt, a gimnazista élet elvette az eszét, és nem hallgatott rám. Magasról tett a tanulásra, ami nem a javára szolgált.
Én viszont mindig egy osztállyal fölötte jártam, és elkövetkezett az az év, amikor én az utolsót töltöttem középsuliban.

***(A jelenben)***

Utolsó év...nem sok választ el a felsőoktatástól.
Youra a nyár folyamán barátot szerzett magának, amit nehezen viseltem. Az egész vakációt a szobámban punnyadva töltöttem, és próbáltam nem bevallani magamnak, hogy szerelmes lettem a legeslegjobb barátomba. Hülye voltam, és nem akartam ezt, de ellene semmit nem tudtam tenni, ami zavart.

Zavart, mert mindenhol csak Őt  láttam, a pasijával, ahogyan falták egymást.
Elterveztem, hogy nem fogok felmenni Facebookra, sem Twitterre, hiszen mást sem látnék csak őket.
És tudta jól, hogy ezzel fájdalmat okoz nekem. Ha viszont nem tudja, és nem is jött rá, eléggé buta. Ami meglepő, mert eddig mindig egy lángész volt.
Aish, miért kellett nekem ekkorát csalódnom benne!?

***

Már az első félévet magam mögött tudhattam a tizenkettedik osztályból is, de még csak most jött a java. Érettségi, ballagás, szalagavató. Mindenek előtt a hétvégi bálon kellett átesnem. Azt aztán követte az, hogy megkell válnunk az osztállyal, és utána csak egyetlen közös emlékünk lesz...az érettségi. Bevallom, mindtől féltem, de úgy álltam hozzá, hogy csak meglesznek valami úton módon.

***(Második félév~Tavasz)***

A szalagavató, és a ballagás már lement.
Éppen az érettségihez készülődtem. Ez idő alatt, nagyon sok minden történt. A bálon Youra és köztem történt valami...ami...ami egy csók volt. Részegek voltunk, és nem gondolkodtunk aznap este. De ez most talán tönkretette a barátságunkat is. Azóta nem beszéltünk. Ami körülbelül két hónapja volt. Köszönünk egymásnak, más nem történik. Még csak sok sikert sem kívánt az érettségihez...nekem viszont muszáj volt indulnom. Legalább az úton kiszellőztethettem a fejemet. Tervem szerint indultam el a szürke, néhol eljáródott járdán, a szél lágyan fújt, a nap pedig perzselő erejével sütötte fedetlen testrészeim bőrének felületét. Lábaim egyenletesen váltakozva mozogtak egymás mellett. Nem gondolkodtam semmi máson, csak a vizsgán. Ideges voltam, és nem lehetett kitörölni a fejemből.

Ugyan hogyan is lehetett volna!?

Az gimnázium épülete előtt megállva, szemeimet csukott állapotba helyeztem. Hezitáltam, majd amikor indulni akartam, egy erős kar ragadott meg.
Hátra pillantottam és megláttam azt a személyt, akire nem számítottam.
-Youra?
-Sok sikert akartam kívánni. Csak nem gondolod, hogy hagylak leérettségizni egy ölelés nélkül!? -kuncogta el a végét és magához rántva ölelt meg szorosan - Ügyes legyél! Ne idegeskedj!

-Megpróbálkozok a lehetetlennel!

Kacsintott egyet én pedig mentem a kijelölt terembe.

***

Megírva az vizsga lapokat, szusszantottam egyet, és úgy tettem ki lábamat, rajta az ünneplő cipővel az iskola ajtón. Igen! Kezdődhet a nyár! Már csak abban kell bíznom, hogy bekerülök az egyetemre.

Szerencsére a nyár eleje óta újra beszélgettünk, és találkozgattunk Youraval. Ez köszönhető annak is, hogy szakítottak MinHoval, a barátjával.  Nagyon beképzelt gyerek, és mindenkinél jobbnak képzelte magát. Utálom azt a kis pöcsfejet. De hála az égnek, Youra megígérte, hogy soha többet még csak rám sem néz.
Ahogy újra közel kerültünk egymáshoz, újra egyre nehezebb volt megválni tőle.
A nyár közepe fele derült ki, hogy felvettek az egyetemre, Seoulba, és szeptemberben utazok. Ismételten egy év legjobb barátom nélkül.

***

A búcsú ugyanolyan volt, mint mikor én első osztályba mentem, ő pedig még óvodába. Sírtunk egymás vállán, és öleltük egymást.

Elhagytam a várost. A várost, ahol felnőttem. Ahol a legjobb barátságra szert tehettem, és az első iskoláimat kijárhattam. Busan...a hely, amit örökké szeretni fogok.

***

Az egyetem Seoulban valami csodás épület. Imádom minden egyes kis zeg-zugát. Lassan mindent megismertem, bár a várossal még barátkozok. Egyetlen hiányzik belőle...Youra. Nélküle viszont üres volt, és mivel nem volt itt, nehezen viseltem a nehéz napokat. Sokat beszélgettünk, és mindig támogattam, hiszen ő most esett át minden nehézségen, az utolsó gimnáziumi évében. Segítettem neki, a tételeimet odaadtam, amiért hálás volt. Én pedig azért voltam hálás, mert volt nekem...mert létezett.

***

A ballagása neki is csodás esemény volt.
Az érettségije csodásan sikerült.
Mindene jobb lett, mint eddig.
Kivéve egyet...
A barátságunkat... Újra kegyetlenül tropára ment. Köszönhető ez a drága Choi MinHonak.

Youra megszegte az ígéretét...erről nem volt szó. Nagyon nem volt szó. Ő megesküdött, hogy kerülni fogja, erre bejelenti a legnagyobb örömmel az arcán, hogy újra összejöttek. A legszomorúbb nem az volt, hogy ígéretet szegett, hanem inkább az, hogy nem látta, nem fogta fel azt a tényt, hogy én voltam a neki való. Akárhogy közeledtem, túl vak volt ehhez. Ezért döntöttem úgy, hogy itt vége. Elhatároztam magamat, hogy megmondom neki a magamét.
A nyár folyamán, csúnyán összevesztünk. Nem tetszett neki az igazság. Én pedig nem tudtam sajnálni.

***

Ismételten eltelt a nyarunk, ami egy olyan időszak volt, amikor életemben először, tiszta szívemből haragudtam Yourara. Nem tudtam felfogni a történteket. A szüleim tartották bennem az erőt, senki más. Úgy éreztem, hogy kilépett az életemből az a személy, akit mindennél jobban szerettem. De csúnyán hátba szúrt, amit nem vártam tőle. És én már nem fogok bocsánatért esedezni. Tizenöt éven át voltam az a fél aki mindig megbánta a dolgokat. Most rajta a sor.

***

Szörnyű volt az új tanév elkezdése. Nem tudtam, hogy Youra hova ment, vagy hogy ment-e valahova továbbtanulni. Akárhányszor csak eszembe jutott a neve, bizsergett a szívem, pillangók röpködtek a gyomromban, és gombóc keletkezett a torkomban.

Egyik napon, amikor felébredtem a kollégiumi szobámban, felöltöztem, rendbe raktam magamat, összepakoltam, és táskámmal indultam le, hogy majd a földszintről távozzak, és az egyetemig sétáljak.
Csekély tíz perc alatt ott is teremtem. Megkerestem a csoport társaimat, akikkel bementünk előadásra. És ezt követte még hét további rém unalom.
Az egyik szünetben elsétáltam a könyvtárba a szertár előtt, amikor ismerős alakot véltem felfedezni.
-Youra? -néztem a lányt
Tényleg ő lenne, vagy csak képzelődöm?
-Jimin!? T...tényleg te vagy az? -rohant felém
Előttem megállt, és átölelt, majd halkan zokogni kezdett. Én is átkaroltam derekát, és mélyet szippantottam édeskés, mámorító illatából.
-S...sajnálom...nagyon sajnálom! -mondta, és elválva tőlem elkezdte törölgetni a szemét
Egy szót sem szóltam, csak megragadtam a csuklójánál, és berántottam a szertárba, ami tele volt tisztító szerekkel. A szűkös helyiségben óvatosan a falhoz nyomtam, és közelítettem felé.
-Youra. Ez..mire volt jó? Tényleg ennyire vak voltál?
Értetlenül nézett. Nem értette egyetlen szavamat sem, ezért már nem bírtam tovább, és minden bennem dúló érzelmet kiadtam.
-Szeretlek! És mindig is szerettelek! Szerinted miért voltam annyira pipa rád, amikor összejöttél újra MinHo-val?
-Jimin...én...mi már nem vagyunk együtt...igazad volt...csak kihasznált...sajnálom!
Sz... -nem engedtem hogy befejezze, mert beléfolytottam a szót
Homlokomat övének támasztottam, orrunk hegyei összeértek, és én kezdeményeztem azt is, hogy édeskés ajkaink is találkozzanak. Amikor érintkeztek, mozgatni kezdtem sajátjaimat. Néhány másodperc feleszmélés után követte példámat, és ő is így tett. Ekkor már nem érdekelt semmi. Túl nagy volt a vonzalom. Beleharaptam az alsó ajkába, ennek köszönhetően pedig nyögött egy aprót a csókba, majd lassan átdugtam nyelvemet az övéhez, hogy azok érzelmi táncot lejthessenek. Csuklójánál fogva felemeltem karját a feje fölé, és úgy folytattuk tovább cselekedetünket.
Hosszú percek után váltunk csak el egymástól, levegőért kapkodva. Derekánál magamhoz húztam, fél kezemmel pedig a hátat simogattam. Homlokunk újra hozzáért a másikéhoz, és úgy mondta ki a bűvös szót:
-Szeretlek Jimin!
-Youra...ha tudnád mióta várok erre a pillanatra! -mondtam halkan, és ajkaink ismételten egybeforrtak.